Tovább tart a cégeljárás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Január 1-jével módosult a cégeljárásról szóló törvény; a változás hosszabb várakozási időt eredményezhet, cserébe javíthatja az adómorált – áll az RSM DTM blogbejegyzésében.

Már tavaly októberben felröppent a hír, hogy 2012-re megszűnik az egyszerűsített cégeljárás. A meglehetősen gyors eljárásra vonatkozó szabályok valóban változnak januártól, azonban a kezdeti elképzelések valamelyest finomodtak, így nem feltétlenül kell ismét beletörődni a 15 napos ügyintézési határidőbe, a lassuló eljárásért cserébe pedig remélhetőleg sikerül elérni a törvényalkotó által kitűzött célt, nevezetesen az adómorál javítását.

2012. január 1-jétől az adózás rendjéről szóló törvénnyel összhangban módosult a cégeljárásról szóló törvény is, ami valószínűleg hosszabb várakozási időt eredményez a cégbejegyzési, illetve a tag- (részvényes-) és vezetőtisztségviselő-változással együtt járó cégeljárás során. A cégbírósági ügyintézési határidő nem változott ugyan, de a cégek bejegyzésére nyitva álló egy munkaórás határidőt már nem a kérelem benyújtásától, hanem az adószám megállapításáról szóló értesítéstől kell számítani.

A határidő kitolódásának okát tehát nem a cégbírósági ügyintézésben kell keresni, hanem azokban a törvényi rendelkezésekben, amelyekkel az adózás rendjéről szóló törvény kiegészült. Az új eljárási szabály értelmében az adóhatóságnak cégalapítás esetén az adószám megállapítását megelőzően, illetve bizonyos változásbejegyzési eljárások során adóregisztrációs eljárást kell lefolytatnia. Az állami adóhatóságnak – a cégbíróságtól eltérően – nem egy munkaórája, hanem egy munkanapja van arra, hogy az adószámot megállapítsa, és a szükséges ellenőrzést lefolytassa attól az időponttól, hogy hozzá a cégbíróság (egyéni vállalkozók esetében az arra kijelölt szerv) a megfelelő adatokat eljuttatja.

A fentiekben vázolt egy munkanapos határidő az ideális esetet jelenti, hiszen az adóhatóság csak akkor állapítja meg az adószámot egy munkanapon belül, ha a cégbíróságtól kapott adatok alapján nem valószínűsíti a törvényben meghatározott akadályok fennállását. Ha viszont az akadályok fennállása valószínűsíthető, akkor összesen 8 nap áll a hatóság rendelkezésére, hogy eldöntse, valóban valósak-e a korlátozó tényezők. Ekkor értelemszerűen már a cégbírósági eljárás is megakad, a bejegyzési kérelem elintézése felfüggesztésre kerül.

Folytatás az RSM DTM blogbejegyzésében, az alábbi linken.

Forrás: RSM DTM blog


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.