Trendforduló a lakáspiacon – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy éves távon immár minden ötödik válaszadó árcsökkenésre számít a fővárosi lakásáraknál, miközben a további drágulást várók aránya 68 százalékról 10 százalékra zuhant. Az InfoTandem infografikája.

Októberre drasztikusan romlottak a fővárosi lakásár-várakozások a júliusi vélekedésekhez képest. Míg a nyár közepén Budapest egyes területein 7–10 százalékos további drágulást valószínűsítettek a GKI Gazdaságkutató Zrt. által megkérdezettek, addig az őszi kutatás során gyakorlatilag minden lakástípusnál és valamennyi lokációban stagnálást vetítettek előre egy éves távon.

A nem panel társasházi lakásoknál a korábbi átlagosan 7 százalékos emelkedés helyett ezúttal minimális visszaesés, a paneleknél hasonlóan optimista előrejelzésből szinten maradás, a családi házaknál pedig 5 százalékos drágulásból 0,5 százalékos árcsökkenés lett a várakozás. Összességében a budapesti használt lakásoknál 0,2 százalékos árolvadást vártak októberben a megkérdezettek jövő őszig, szemben a júliusban remélt 6,6 százalékos drágulással.

Más megközelítésben ez úgy fest, hogy míg három hónappal ezelőtt Budapesten és környékén a válaszadók 68 százaléka számított tovább emelkedő árakra, addig immár csupán 21 százalékuk vélekedik így. Mindeközben a stagnálást várók aránya 30-ról 59 százalékra bővült. Azaz immár minden ötödik válaszadó árcsökkenésre számít, szemben a korábbi 2 százalékos aránnyal. Úgy tűnik tehát, hogy a fővárosban a keresleti piac a múlté, s kínálati piac van kialakulóban.

A látványos „lehűlés” a GKI ingatlanpiaci indexében is megjelenik. (A kutatócég negyedévente szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek, valamint a lakosság ingatlanpiaci terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére. Ezúttal 110 ingatlanost, 1060 vállalatot és 1000 fős lakossági mintát kérdeztek meg.) Az indikátor 2012 vége óta masszívan emelkedő trendet rajzolt ki, aminek nyomán a mínusz 30 pontos tartományból plusz 10 pont fölé kapaszkodott. Ez a felfelé tartó irány most Budapest és agglomerációja esetében tört meg látványosabban: júliustól októberre itt 6 pontos csökkenés történt, míg az országos jelzőszámnál még csak 1 pontos visszaesést mértek; így előbbi 7, utóbbi 8 ponton áll jelenleg. Éves viszonylatban viszont a visszacsúszás már 12, illetve 7 pontos, így a GKI szakemberei szerint a felmérés adatai arra utalnak, hogy a lakáspiacon negatív trendfordulóhoz érkeztünk: a korábban szárnyaló kilátások és emelkedő árak korszaka immár mögöttünk van.

Ugyanakkor az üzleti ingatlanpiacon – s ezen belül is különösen az irodapiacon – semmi sem utal arra, hogy az aranykor a végéhez közeledne. Az irodák kihasználtsága az előző felméréshez képest Budapesten és környékén enyhén tovább emelkedett (91,8-ról 92,4 százalékra), Kelet-Magyarországon a 83 százalékos kihasználtság szintén nőtt (85 százalékra), míg a nyugat-magyarországi mutató maradt stagnált (95 százalékon). A GKI fővárosi és országos irodapiaci indexe az előző felméréshez képest hibahatáron belül változott, míg az országos index két ponttal emelkedett. Így e mutatók továbbra is historikus csúcsukon vannak.

Összességében a hazai ingatlanáraknál stagnálás várható (a júliusi 4 százalékos erősödés-jóslat után), az ország két fele azonban eltérő trendet mutat: Kelet-Magyarországon is mérséklődött ugyan a legutóbbi 3 százalékról az optimizmus, de csak 2 százalékig, Nyugat-Magyarországon ugyanakkor a nyár közepi 4 százalékos drágulási előrejelzés 2 százalékos árcsökkenési várakozásba csapott át.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 4.

A nagy cégek mumusa a kiberbűnözés – infografika

A cégek bő kétharmadának kellett egy vagy több válsághelyzettel szembenéznie az utóbbi fél évtizedben. A kiváltó okok listáját a likviditási problémák vezetik, az igazán nagy szervezetek fő ellensége ugyanakkor a kiberbűnözés. Az InfoTandem infografikája.