Új internetkorszak kezdődhet Európában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagy többséggel megszavazta szerdán az Európai Parlament plenáris ülése a javaslatot, amelynek első változatát júliusban még elutasították, és amely egyesek szerint a számítógépes világháló cenzúrázásához vezethet.

A nagy port kavaró korábbi verzió értelmében automatikus szűrésre köteleznék az internetes tartalommegosztókat, és arra, hogy minden, valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmat töröljenek. Ezen enyhítettek a mostani kompromisszumos változatban, csak annyit írnak, hogy a közösségi médiaoldalakat felelősségre kell majd vonni az ott közölt jogsértő tartalmak miatt. Noha kötelező előzetes szűrésről már nincs szó, az ellenzők szerint az olyan óriáscégek, mint például a YouTube, így is bizonyos algoritmusokat fognak bevezetni annak érdekében, hogy megfeleljenek az esetlegesen életbe lépő új szabályoknak.

A javaslat másik kulcselemeként az EP biztosítani kívánja, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek az általuk felhasznált tartalmak után a művészeknek és a hírszolgáltatóknak. Utóbbi kapcsán a parlament ráadásul azt kéri, hogy maguk az újságírók, ne pusztán a kiadók részesüljenek a bevételből. A cikkekhez vezető linkek és némi egyéni leírás megosztása nem jelentené még a szerzői jogok megsértését.

A start-upok és az innováció ösztönzése érdekében ugyanakkor az EP úgy döntött, hogy a kis- és mikroplatformokat kivonja az irányelv hatálya alól. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnének a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.

„Ez kedvező jel az európai kreatív ágazatok számára” – mondta Axel Voss jelentéstevő.

„Meggyőződésem, hogy ha már elült a vita, az internet ugyanolyan szabad lesz, mint most, az újságírók és alkotók viszont tisztességesebb módon részesülnek a munkájuk teremtette bevételből, és mi magunk sem értjük majd, mitől volt a nagy felzúdulás” – fogalmazott.

Sokak szerint azonban az új előterjesztés mindössze kozmetikázott változata az előzőnek. Julia Reda zöldpárti képviselő például úgy véli: az új jogi és technikai korlátok bevezetésével a vállalatok nyereségét részesítik előnyben a szólásszabadsággal és azon elvekkel szemben, amelyek nyomán létrejött a ma ismert internet.

A szavazást megelőzően mindkét fél rendkívül intenzív lobbitevékenységet, médiakampányt folytatott.

A bírálók elismerik, hogy elavult a 2001-ben életbe lépett uniós szabályozás, de szerintük egyes tervezett rendelkezések veszélyeztetnék az internet szabadságát.

A most jóváhagyott dokumentum fogja képezni az Európai Parlament hivatalos tárgyalási mandátumát a tagországok kormányainak tanácsával és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseken.

Az Európai Bizottság illetékes tagjai üdvözölték a döntést, és közölték, hogy még év végéig tető alá szeretnék hozni a végső megállapodást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.