Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utasforgalom 90 százalékos zuhanására számít a cég, ezért újabb 236 embert küldenek el.

Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várhatóan 236 embert kell elküldenie, mivel a Budapest Airport nem tudja fenntartani a legutóbbi, májusi létszámleépítéskor tervezett 10 milliós utasszámhoz mért dolgozói létszámot sem.

A Budapest Airport azzal számol, hogy az utasforgalom a 17 évvel ezelőtti szintre csökken, az őszi és téli hónapokban is 90 százalék körüli visszaesés jön éves összevetésben; az éves utasforgalom az idén legfeljebb 5,5 millió lehet, míg 2019-ben 16,2 millió utast kezeltek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.