Újraválasztották a követeléskezelők szövetségének elnökét


Három évre ismét Bódizs Kornélt, az InHold Zrt. és a Sigma Faktoring Zrt. vezérigazgatóját választotta az elnöki feladatok ellátására a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ).

A szervezet szerdai közleményében az újraválasztott elnök kifejtette: a 40 taggal rendelkező MAKISZ tagjai kizárólag olyan pénzügyi vállalkozások lehetnek, amelyeknek sikerült a behajtási piacon szabálykövető, etikus, méltányos, mégis sikeres üzleti modellt felépíteni és működtetni.

Szakmai hátterére támaszkodva a MAKISZ folyamatosan véleményt és javaslatokat megfogalmazva folytat párbeszédet a jogalkotóval és a felügyeleti hatóságokkal.

Bódizs Kornél emellett az egyik legfontosabb eredménynek azt tartja: tagjaik évente több ezer együttműködő ügyfélnek biztosítják azt, hogy az anyagi helyzetüket figyelembe véve egyedi megállapodások megkötésével tudjanak kilábalni az adósságok okozta nehéz élethelyzetből.

Az elnök a MAKISZ jövőbeni legnagyobb kihívásának egy átfogó, a szakma sajátosságait figyelembe vevő, szektoriális jogszabály előkészítésének és megszületésének támogatását látja. Egy olyan jogszabályét, amely mindenki számára átlátható, a társadalmi és fogyasztói elvárásoknak megfelelő jogi környezetet teremtve megkülönbözteti és védelemben részesíti az együttműködő adósokat, működési és szakmai elvárásokat támaszt a követeléskezelőkkel szemben, emellett a követeléskezelői szakma számára felhatalmazást ad az ügyfelekkel való hatékony és fenntarthatóbb kapcsolattartásra – áll a közleményben.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. február 18.

Nem ismerik az adósok az áthidaló lehetőségeket

Az adósok többsége szívesen megállapodna tartozásának átütemezéséről a követeléskezelőkkel, sokan azonban nincsenek tisztában a lehetőségekkel – derül ki a követeléskezelők szövetségének felméréséből.
2013. május 17.

Évek óta nyereségképtelen a vendéglátóipar

A nyár közeledtével érdemes megvizsgálni, milyen helyzetben vág neki a főszezonnak vendéglátóipar. A Bisnode csoport elemzése érdekes következtetésre jut: a vendéglátást főtevékenységként végző cégek összesítve évről évre tetemes mínuszt termelnek, míg a tíz legnagyobb árbevételű cég mindegyike nyereséget ért el 2011-ben. A szektor fizetési magatartása sem átlagos. A szállítók ma már a korábbi években megszokottnál hamarabb szeretnének a pénzükhöz jutni, a bedőlési arányt nézve, pedig az ágazat a legrosszabbak közé sorolható. Arra azonban van megoldás, hogy ne az utolsó pillanatban derüljön ki a fizetőképtelenség, így pedig megelőzhető, hogy a bedőlő cégek a többieket is magukkal rántsák.

2010. február 11.

Így csináljon pénzt kinnlevőségeiből

Hogyan hajtsa be a vállalkozás jogos kinnlevőségét? A követeléskezelő válasza természetesen az, hogy fogadjon szakcéget. Ha ez mégsem szimpatikus, arra az esetre is van néhány hasznos tippünk.