Varga: készül a koronavírus hatásaira a gazdaságpolitika Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka. A turisztikai és a vendéglátószektor számára jó eredmény lesz egy idei, nullszaldós szezon – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszer közölte: készülnek a járvány gazdasági hatásainak csillapítására, és a hipa átalakításáról hatásvizsgálat zajlik.

A kormány 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány világgazdaságra kifejtett hatása – annak mélysége, elhúzódása – milyen lesz – mondta a pénzügyminiszter kedden az Inforádió Aréna című műsorában. Varga Mihály szerint a legrosszabb variációt is meg kell vizsgálni.

Elmondta: 2019 tavaszán, amikor a 2020-as költségvetést megtervezték, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számoltak, és ahhoz igazították a költségvetés bevételi és kiadási oldalát. A költségvetésben 1 százalékos hiányt és 1 százalékos – 480-490 milliárd forintos – tartalékot terveztek.

A tartalékból az elmúlt hónapokban ugyan már költöttek, de még mindig van egy nagyobb összeg arra, hogy a vis maior helyzetekben segíteni tudjanak. Ha azonban a válság nagyon mély, nagyon sok ágazatot érintő lesz, ez a tartalék is kevésnek bizonyulhat. A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni – ismertette a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni.

Elmondása szerint figyelemmel kísérik, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni. A minisztériumban több lépcsőben gondolkodnak, vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni abban az esetben, ha a vírus csak gazdasági lassulást, és milyet, ha nagyon mély válságot okoz. A gazdálkodók valós igényére kell reagálni, és megvédeni az elmúlt tíz eredményeit – hangsúlyozta a miniszter.

Beszélt arról is, hogy a válság egyes esetekben megnehezítheti a lakossági hitelek törlesztését. Az új hitel felvételét tervezőknek maximális óvatosságot javasolt a miniszter.

Varga Mihály szerint a Pénzügyminisztériumban rendelkeznek azzal a tájékozottsággal és tapasztalattal, ami egy ilyen helyzetben az azonnali, sürgős lépések megtételéhez szükséges. Hangsúlyozta: a magyar kormányban megvan az a képesség, hogy gyorsan, szinte akciószinten tud reagálni a felmerülő helyzetekre. Példaként a tavaly elindított gazdaságvédelmi akciótervet említette, amelynek lépései részben már hatottak, miközben máshol még most terveznek hasonló lépéseket. Hozzátette, igazán hatékony az lenne, ha az uniós országok közös lépéseket is tennének, az Ecofin jövő heti ülésén erről biztosan szó esik majd.

Arra a kérdésre, hogy a bejelentett 8 milliárd forinton túl számíthat-e az egészségügy további forrásokra, azt mondta, ezt a helyzet fogja alakítani. A legutóbbi hírek alapján az egészségügyi rendszer képes arra, hogy a legnehezebb helyzetre is felkészüljön. Az egészségügyi rendszer működésének a biztosítása nem pénzügyi kérdés – hangsúlyozta -, a tartalékban van arra a pénz, hogy megerősítsék az ellátó rendszert, ha a járvány kiterjedése, mélysége nagyobb lesz annál, mint amire számítottak.

Varga Mihály megerősítette, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) ügyében még nincs döntés, hatásvizsgálat zajlik. A tranzakciós adó megszüntetését firtató kérdésre azt mondta, a kormánynak a költségvetés elkészítésekor kell mérlegelnie, mely adóintézkedések a leghatékonyabbak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 6.

Koronavírus: komoly munkajogi kihívások előtt a munkáltatók

Milyen kötelezettsége van a munkáltatónak a járvány idején? Korlátozhatja-e és nyilvántarthatja-e a munkáltató a munkavállalók utazásait? Előírhatja-e egyoldalúan a cég az otthoni munkavégzést? Megtagadhatja-e a munkavállaló a munkát vagy a céges utazásokat? Mely esetekben lehet és kell mentesíteni a munkavállalókat a munka alól? A legfontosabb tudnivalókat dr Fehérváry Ákos, a Baker McKenzie munkajogi csoportot vezető nemzetközi partnere és dr Óváry-Papp Nóra, a csoport vezető ügyvédje gyűjtötte össze.
2020. március 11.

Koronavírus: lehet kérdőíven kérdezni a munkavállalókat

Bizonyos esetekben elfogadható, ha a munkáltató kérdőívet töltet ki azokkal a munkavállalókkal, akik bejelentést tesznek a koronavírus-fertőzés gyanújáról – közölte Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
2020. március 9.

A koronavírus okozta aggodalom nem mentesít a GDPR alól

A vállalkozások Magyarországon is sorra vezetnek be intézkedéseket a koronavírus járvány megelőzése és enyhítése érdekében. A protokollok kialakításánál azonban kulcsfontosságú a kapcsolódó adatkezelési feladatok átgondolása a személyes jellegű információk biztonsága érdekében – hívja fel a figyelmet Vári Csaba, a Baker McKenzie adatvédelmi csoportjának vezetője. Az adatkezelők megfelelő tájékoztatást kötelesek nyújtani az érintettek számára, ideértve a jogaikkal kapcsolatos felvilágosítást is.
2020. március 9.

Munkajogi kérdések koronavírus esetén

A koronavírus egyre több országban jelenik meg, a WHO a betegséget nagyon magas kockázatúnak minősítette. A vírus nemcsak az egészségügyet terheli meg, de a teljes világgazdaságra kihatással van. Ha a vírus Magyarországon is nagy számban megjelenik, a hazai munkáltatóknak is szembe kell nézniük az ebből fakadó nehézségekkel.