Varga Mihály: 10 milliárd forinttal segíti a kormány a startup cégeket
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül 10 milliárd forintot fektet be a magyar startup cégek támogatásába; ez az eddig volt legnagyobb ilyen program az országban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.
A befektetést nem közvetlenül a startup vállalat kapja, hanem az induló vállalkozásokkal foglalkozó szakmai vállalat – emelte ki. Az egyes befektető vállalkozások legkevesebb 300 millió, de akár 1,5 milliárd forint befektetési összegre jelentkezhetnek a Széchenyi Alapoknál – tette hozzá.
A kormány célja, hogy az állami támogatással a magyar startupok és a gazdaság is nyerjen, a befektetések megtérüljenek és további befektetéseket vonzzanak az országba – jegyezte meg a pénzügyminiszter.
Varga Mihály elmondta, hogy Magyarországon 1000 felett van a startup cégek száma, ezek a társaságok 25 ezer szakembernek adnak munkát. Két-háromezerre tehető azoknak a fejlesztőknek a száma, akik már „befutottak” és egykori startup kutatás-fejlesztési központjukban dolgoznak – tette hozzá.
A miniszter jelezte, hogy startup cégekről lévén szó nem lehet elvárás, hogy mindegyik támogatott kezdeményezés sikeres legyen, sok esetben a többedik próbálkozás hozza meg a kívánt eredményt. Magyarországon már megvan az a hozzáértő szakember csapat, amely meg tudja ítélni, hogy mibe érdemes befektetni, ezen a területen a Széchenyi Alapok tízéves tapasztalattal rendelkezik – hangsúlyozta.
Varga Mihály felidézte, hogy a tőkebefektető alap több mint 15 milliárd forintos kihelyezéssel zárta a tavalyi évet, ami rekordnak számít.
A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy a kormány célja újraindítani a gazdaságot, ehhez pedig a legkisebb vállalkozásoktól kezdve a legnagyobbakig minden cégre szükség van, amelyeket átfogó támogatási programokkal segítenek. Példaként megemlítette a beruházásösztönző programokat, a nagyvállalati és az egészségipari támogatásokat, amely sorba illeszkedik a Széchenyi Alapok programja is.
Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az alapkezelő induló vállalkozásokra szakosodott inkubátorokat és úgynevezett akcelerátorokat tőkésít fel a tízmilliárd forintos keretösszeggel.
A Széchenyi Alapok 2011 elején kezdte meg működését, fennállásának 10 éve alatt több mint 120 befektetést és 40 feletti exitet hajtott végre. Eddig több mint 30 milliárd forintot helyezett ki, amelynek eredményeképpen ma már 80 portfolió társaságot és 108 milliárd forintot kezel – olvasható az alapkezelő háttéranyagában.
(MTI)