Versenyjogi könnyítésekkel küzdenek a koronavírus ellen Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az európai versenyhatóságok segítik a folyamatos áruellátás biztosítását, de megfelelő szigorral lépnek fel azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek haszonszerzés érdekében visszaélnek erőfölényükkel vagy kartelleznek.

Az ECN (Európai Versenyhatóságok Hálózata) teljes mértékben tisztában van azokkal a társadalmi és gazdasági következményekkel, amelyeket a COVID-19 kitörése okozott az EU-ban és az Európai Gazdasági Térségben (EGT).

Az EU-ban és EGT-ben érvényes különböző versenyszabályozási eszközök képesek figyelembe venni a piaci és a gazdasági fejleményeket, amennyiben az szükséges és helyénvaló. A versenyszabályok célja, hogy egyenlő feltételeket biztosítanak a vállalkozások számára. Ez a cél olyan időszakban is ugyanúgy érvényesül, amikor a vállalkozások és a gazdaság egésze krízis-körülményekkel küzd.

Az ECN tagjai tekintettel vannak arra, hogy ez a rendkívüli helyzet szükségessé teheti a vállalkozások együttműködését annak érdekében, hogy a szűkösen rendelkezésre álló termékek biztosítása és tisztességes forgalmazása minden fogyasztó számára biztosított legyen. A jelen körülmények között az ECN nem fog aktívan fellépni az olyan szükséges és átmeneti intézkedésekkel szemben, amelyeket az ellátási hiány elkerülése érdekében tesznek.

A jelenlegi körülményekre tekintettel nem valószínű, hogy az ilyen intézkedések aggályosnak bizonyulnának, ugyanis ezek vagy nem minősülnének az EUMSZ 101. cikke vagy az EGT Megállapodás 53. cikke szerinti versenykorlátozásnak, vagy olyan előnyökkel járnának, amelyek valószínűsíthetően ellensúlyoznák az esetleges korlátozásokat.

Ha a vállalkozásoknak kétségeik merülnének fel az ilyen együttműködési kezdeményezéseknek az EU/EGT versenyszabályaival való összeegyeztethetőségét illetően, informális iránymutatásért fordulhatnak az Európai Bizottsághoz, az EFTA Felügyeleti Hatósághoz vagy az érintett nemzeti versenyhatósághoz.

Ugyanakkor rendkívül fontos annak biztosítása, hogy azok a termékek, amelyek a jelenlegi helyzetben nélkülözhetetlenek a fogyasztók egészségének megóvásához (mint például az arcmaszkok és a fertőtlenítő gél), versenykörülmények szerinti árakon legyenek elérhetőek. Ezért az ECN nem fog visszariadni attól, hogy fellépjen azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek kartellezés vagy erőfölénnyel való visszaélés révén előnyt akarnak szerezni a jelenlegi helyzetből.

Ebben az összefüggésben az ECN rámutat arra, hogy a jelenlegi szabályok lehetővé teszik, hogy a gyártók maximum árakat határozzanak meg termékeik tekintetében. Ez hasznosnak bizonyulhat annak megakadályozásához, hogy forgalmazói szinten indokolatlan áremelésre kerüljön sor.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.

2024. október 7.

KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1 százalékkal emelkedett

Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).