Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magyarország idei 64,3 pontos versenyképességi mutatójával csak négy tagot előz meg az uniós mezőnyben. A fő problémát továbbra is az intézményrendszer jelenti. Az InfoTandem infografikája.
Egy nemzetgazdaság középtávú növekedési esélyeit igen jelentős mértékben az ország nemzetközi versenyképessége befolyásolja, amely alapvetően a gazdaság termelékenységét meghatározó intézményektől, erőforrásoktól, technológiáktól és az ezek allokációjáért felelős gazdaságpolitikai intézkedésektől függ. A genfi székhelyű Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) több évtizede minden ősszel közzéteszi Globális Versenyképességi Indexét, amely átfogó képet nyújt arról, merre tart a világ, és hogyan teljesítenek az egyes országok.
Igazodva a nemzetgazdaságok előtt álló új kihívásokhoz, a WEF az idén megújította módszertanát (aminek csak egyik eleme, hogy a versenyképességi pontszámok immár 0 és 100 között értelmezendők, szemben a korábbi 1-től 7-ig terjedő modellel). Igen összetett metódusról van szó: az index 110 részmutatóból épül fel, amelyek négy fő tartóoszlop alá (gazdasági ökoszisztéma, humántőke, piacok és innovációs ökoszisztéma), illetve 12 pillérbe sorolódnak.
Noha a módszertani váltás miatt a pontszámokat és helyezéseket nem lehet összehasonlítani a korábbi eredményekkel, Magyarország esetében annyi így is megállapítható, hogy fokozatosan távolodunk az Európai Unió magjától. Ennek oka – a WEF magyarországi partnere, a Kopint-Tárki Zrt. szakemberei szerint – egyre világosabb: rossz alapokkal rendelkezünk. Hazánk idei 64,3 pontos értéke az EU-tagok versenyében csak a 24. helyre volt elég (a most felmért 140 ország mezőnyében pedig a 48. pozíció a miénk): az unión belül csupán Bulgáriát, Romániát, Görögországot és Horvátországot előzzük meg. A régióból Szlovákia és Lengyelország ugyan nem sokkal van előrébb, de például a 71,1 pontos Csehország már jócskán előttünk jár, a 76,3 pontos Ausztriáról, vagy épp a globális harmadik Németországról (82,8 pont) nem is beszélve.
Korábban hazánk a makrogazdasági mutatók terén versenyképesebbnek számított, mint az EU átlaga, jelen felmérésben azonban ezt az előnyünket elvesztettük. Az új megközelítés ugyanis nagyobb hangsúlyt fektet az államadósság szintjére, ami a csökkenő pálya ellenére még mindig magas nálunk. Infrastrukturálisan az ország versenyképessége átlagos, komoly hátrányunk mutatkozik azonban az intézményi háttér, az innováció és az üzleti dinamika terén.
Az árupiaci pillér pontszáma (54,4 pont) az egész EU-ban itt a legrosszabb, s ennek legfőbb oka, hogy a WEF szerint a szabad verseny a magyar piacon érvényesül a legkevésbé, és nálunk van a leginkább torzító versenypolitika. A fő versenyképességi problémát tehát továbbra is az intézményrendszer jelenti. A svájci intézet szerint annak, hogy egy vállalat az állammal szemben pert nyerjen, hazánkban az egyik legalacsonyabb az esélye Európában. Gyenge a tulajdonjogok védelme, magas a bürokrácia, a korrupció és rendkívül alacsony a társadalmi tőke. Az előnyök oldalán említhető, hogy a munkaerőpiaci szabályozások kedvezők a vállalatok számára, a foglalkoztatás költségei alacsonynak számítanak (ebbe beleszámít a bérek színvonala is); könnyű céget alapítani, és munkaerőt felvenni, elbocsátani. A magyar bankrendszer állapota is jobb az uniós átlagnál.
Ami a globális rangsort illeti, újdonság, hogy immár nem Svájc számít a világ legversenyképesebb országának (ezúttal csak a 4. lett), hanem az Egyesült Államok, 85,6 ponttal. A második Szingapúr mögött Európából Németország fért fel a dobogóra, az ötödik helyen pedig Japán található. Az új módszertan szerint a legkevésbé versenyképes országok egyértelműen a szub-szaharai államok közül kerülne ki.
Az idei jelentés legfontosabb megállapítása, hogy nem csökkent az egyenlőtlenség a világ országai között, sőt tovább növekedett. Habár a technológia a legtöbb helyen elérhetővé vált az elmúlt évtizedben, a kormányzatok nem tudták kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, és a termelékenység növelésére fordítani azokat. Az egyenlőtlenségeket súlyosbítja, hogy egyre több állam dönt a gazdasági nyitottság korlátozása mellett.
