Vonzóbbá teszi a hitelprogramot a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nő a forgóeszközhitelek maximális futamideje, lehetővé válik a faktoring-finanszírozás – közölte honlapján a jegybank.


A forgóeszközhitelek maximális futamideje 3 évre módosul

A forgóeszközhitelek maximális futamideje 1 évről 3 évre emelkedik. Ennek köszönhetően a kis-és középvállalkozások egy adott beruházáshoz kapcsolódó kezdeti megnövekedett forgóeszközigényüket hosszabb távon is fedezni tudják, ami nagyban javítja a cégek likviditását.

Lehetővé válik a faktoring finanszírozása

A rövid lejáratú finanszírozásban a kockázatosabb vállalkozások esetében jelentős szerepet tölt be a faktoring, melynek refinanszírozására eddig nem volt lehetőség a programban. A faktoring bevonásával azon ügyfelek is finanszírozáshoz juthatnak, amelyek megfelelő biztosítékok hiányában nem részesülhetnek forgóeszközhitelből, ugyanakkor jó kockázati besorolású vevőkörrel rendelkeznek. További hozadéka lehet az új finanszírozási lehetőségnek, hogy azon KKV-k számára, amelyek jelenleg forgóeszközhitelből finanszírozzák likviditási igényüket, a faktoringra való áttéréssel felszabaduló biztosítékaikat beruházási hitelek felvételekor fedezetként használhatnák fel. Ez a finanszírozási forma várhatóan június 1-jétől válik elérhetővé, a Magyar Faktoring Szövetséggel egyeztetett részletszabályok kialakítását követően.

                Új zálogjogi szabályok és a hitelbiztosítéki nyilvántartás
               

                    Bármilyen ingóságon fennálló követelés csak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel zálogosítható el. Az új Ptk. kiemeli, hogy ebbe a nyilvántartásba kell bejegyezni a tulajdonjog fenntartásával történő eladást, a lízing- továbbá a faktoring szerződéseket is.

               

                    Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, Dr. Parti Tamásnak, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökének és Dr. Gárdos Péter ügyvédnek. Jöjjön el 2014. április 15-én szakmai konferenciánkra!

               

                    Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

               

                    Bővebb információk és jelentkezés itt

           

A kereskedelmiingatlan-hitelek portfóliótisztítása felgyorsulhat

Az MNB kiemelt problémának tartja a nem teljesítő hitelek magas arányát és a portfóliótisztítás alacsony dinamikáját a hazai pénzügyi rendszerben. A KKV-k számára a továbbértékesítési célú kereskedelmiingatlan-vásárlás mellett lehetővé válik kereskedelmi ingatlanok bérbeadási célú megvásárlásának refinanszírozása is azokban az esetekben, ha az nem teljesítő vagy felmondott hitelhez kapcsolódik. Az NHP e módosítása a hitelintézetek portfóliótisztításának elősegítését célozza; a beragadt ingatlanok könnyebb értékesíthetősége a bankok lekötött tőkéjének felszabadításán keresztül javíthatja azok hitelezési képességét.

A beruházási hitelek lehívásának végső határideje fél évvel kitolódik

Mivel néhány beruházás átfutási és kivitelezési időigénye akár éven túli is lehet, az MNB az év végéig tartó szerződéskötési időszakon túl további fél évet biztosít a beruházási hitelek esetében azok 2014 vége után fennmaradó részének lehívására. Természetesen a szerződéskötésnek, valamint a hitelösszeg egy része lehívásának és felhasználásának 2014 végéig meg kell történnie. A lehívási határidő kitolása révén akár olyan nagyobb volumenű beruházások is finanszírozhatóvá válnak a növekedési hitelprogram keretében, amelyek befejezése nem valósítható meg az idei évben.

A módosítások – a részletszabályok kidolgozása után – várhatóan május 1-jétől és június 1-jétől lépnek életbe – olvasható a jegybank közleményében.

                Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek

Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra!                  
Ízelítő a tematikából:

  • A munkabér elemei (alapbér, bérpótlék, teljesítménybér, ösztönzés)
  • Díjazás munkavégzés hiányában (állásidő, a távolléti díj számítása)
  • Rendkívüli munkaidő díjazása
  • Munkaszüneti nap és díjazás              

   

                    Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

                    Bővebb információk és jelentkezés itt.

           


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.