Zalaegerszegen is logisztikai depót épít a Magyar Posta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még az idén elkészül Zalaegerszegen a Magyar Posta új logisztikai üzeme, amely több százmillió forint értékű zöldmezős beruházásban épül.

A közlemény szerint a több mint 2700 négyzetméter alapterületű üzemi területtel és csaknem 12 ezer négyzetméter külső burkolt területtel rendelkező depó év végétől működhet a zalai megyeszékhelyen. A modern csomaglogisztikai elvárásoknak megfelelően, a postai igények alapján két oldalán hat darab dokkoló és öt darab szintbeli ipari, valamint egy extra kaput helyeznek el, amelyek a kézbesítőjárművek, illetve a szállítókamionok kezelését, a csomagok rakodását segítik majd. A zalaegerszegi depóban közel 60 ember foglalkoztatását tervezi a társaság.

Láng Géza, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint a depó alapkőletételén elmondta: a magyar állam mint tulajdonos elvárása, hogy a Magyar Posta csomaglogisztikai szolgáltatása révén hosszú távon a belföldi kiscsomagpiac elsőszámú szolgáltatójává váljon. Ehhez szükséges a postai logisztikai infrastruktúra megújítása, és a lehető leghatékonyabb csomagfeldolgozási és -kézbesítési folyamatok bevezetése.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2016. május 26.

22 milliószor vásároltunk terméket online

2015-ben több mint 22 milliószor vásároltunk terméket online, melynek közel 30%-át személyesen a webáruház saját boltjában vettük át, azonban éves szinten így is közel 15 millió csomag talált gazdára valamely köztes logisztikai szereplő révén a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei második, logisztikára fókuszáló felméréséből, írja közleményében a GKI Digital.

2020. november 27.

30 százalékos növekedést hozhat az e-kereskedelemben a járvány

Az online kereskedelem forgalma tekintetében, az utolsó negyedévre a GKI Digital és az Árukereső.hu összességében, 25-30 százalékos növekedéssel számol, amivel az év egésze is 30 százalékos növekedés fölé kerülhet, amely kétszerese a tavalyi év bővülési ütemének.
2019. június 14.

Drágul a csomagfeladás a postán

A Magyar Posta 2019. július elsejétől több belföldi – és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja – olvasható a Magyar Posta honlapján.