Cikkek

Többszakaszos áfacsökkentés lesz Romániában

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 27.
Rovat:

Politikai konszenzusra jutottak a romániai kormányzati és ellenzéki pártok vezetői arról, hogy jövő évtől kezdődően 20 százalékra, 2017-től pedig 19 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót a jelenlegi 24-ről – jelentette be Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke csütörtökön.

Decembertől forintosítják az autóhiteleket

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 27.
Rovat:

A még meglévő fogyasztási devizahitelek forintosításáról szeptember közepén nyújtja be a Nemzetgazdasági Minisztérium a törvényjavaslatot, a forintosítás pedig – amely valamennyi devizanemre, így például a jenhitelesekre is kiterjed – december elsején lép hatályba, így akkortól csökkenhet az autóhitelesek törlesztőrészlete.

Ukrán csempészeuatót fogott a NAV

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 27.
Rovat:

Csempészésre átalakított ukrán gépkocsit foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tiszabecsen, a járműben nyolcezer doboz cigaretta volt – közölte a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense.

Minisztérium lehet a NAV-ból

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 27.
Rovat:

Tállai András, az NGM politikai államtitkára az egyik esélyes a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői pozíciójára, de erre elsősorban akkor kerülhetne sor, ha a NAV-ból önálló adóügyi minisztériumot csinálnának – írja a hvg.hu.

A távolléti díjnövekményeket befolyásoló tényezők göngyölése

Szerző: Bardócz Iván
Dátum: 2015. augusztus 27.
Rovat:

Cikksorozatunk harmadik, egyben befejezőnek szánt részéhez érve az egyes növelési tényezők göngyölésével, azok hónapról-hónapra való követésével foglalkozunk. Ennek kapcsán ugyan mondhatnánk, hogy végtelenül egyszerű dolgunk van, hiszen a bérszámfejtő programok között sok az olyan, amely kiválóan végzi ezt a feladatot, de sajnos még mindig előfordul, hogy a szoftver sem a megfelelő módon kezeli ezeket.
 

Magáncsőd: újabb szabálytervezet jelent meg

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

A bírósági adósságrendezési eljárás során a családi vagyonfelügyelő és az eljárásban részt vevő felek közötti együttműködés, valamint a törlesztés folyószámláról történő teljesítésének szabályait határozza meg az Igazságügyi Minisztérium (IM) új rendelet-tervezete, amely szerdán jelent meg a kormány.hu-n.

Népszerű az otthonteremtési támogatás

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Óriási az érdeklődés a kibővített otthonteremtési támogatás iránt; az új rendszer indulása utáni első hónapban kétszer annyi támogatási szerződést kötöttek, mint tavaly egész évben – mondta el az M1 aktuális csatornán szerda reggel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A hét kérdése: külföldi napidíj

Szerző: Munkajog.hu
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Cégünk napidíjat fizet külföldi kiküldetés esetén a dolgozóknak. Ezt a belső szabályzataink alapján állapítottuk meg 30 EUR-ban vagy 38 USD-ben naponta. A dolgozó miután hazaérkezett költségelszámolást készít, ami alapján utólag fizetjük a napidíjat. Jelenleg az utazás dátumát megelőző hónap 15-i MNB árfolyamon számítjuk át forintra. A dolgozó egyébként forintban kapja meg a napidíjat. Kérdésem, hogy helyesen járunk el?

Airbnb: nem szigorít az NGM

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Az online szobakiadóktól jogkövető magatartást vár el a Nemzetgazdasági Minisztérium, de nem változtat a szálláskiadás szabályain – írja a Napi Gazdaság.

Csökkent az üzemanyagok ára

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Csökkentette bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Szegénységi küszöb: 7,2%-on a magyarok

Szerző: Munkajog.hu
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Magyarországon azon dolozók aránya, akik a szegénységi küszöbnél, azaz az átlagjövedelem 50 százalékánál kevesebbért dolgoznak, 7,2 százalék volt, míg Ausztriában 7,8 százalék, Franciaországban pedig 7,3 százalékos a dolgozói szegénység – ismerteti az mfor.hu portál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oldalán közzétett statisztikát.

Így is csökkenthető a szakképzési hozzájárulás

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Szeptembertől a cégek által fizetett szakképzési hozzájárulás a felsőoktatási duális képzés keretében szervezett szakmai gyakorlattal is teljesíthető, az elszámolhatóság mértéke egyeztetés alatt áll – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A távolléti díjnövekmények megállapítása

Szerző: Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

Korábban áttekintettük a távolléti díj növekményei megállapításának elméleti alapjait. Most szeretnénk megmutatni, hogy a gyakorlat során ez hogyan működik.

Árvaellátás az egyetemi felvétel után

Szerző: Molnárné dr. Balogh Márta
Dátum: 2015. augusztus 26.
Rovat:

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését követően sokan boldogan értesültek a felvételükről. Közülük néhányan a szülő elvesztése miatt árvaellátásban részesültek középiskolai tanulmányaik alatt, és most arra keresik a választ, a tanulmányok folytatása hogyan befolyásolja ellátásukat, amelynek folyósítását a középiskola befejezésekor beszüntették.

 

Csalás miatt nyomoz a NAV a Baptista Szeretetszolgálatnál

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 25.
Rovat:

Különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Baptista Szeretetszolgálat állami támogatású házi segítségnyújtás szolgáltatásával kapcsolatban – közölte a pestisrácok.hu kedden.

Mögöttes felelősség: azonos jogok az adózóval?

Szerző: Bardócz Iván
Dátum: 2015. augusztus 25.
Rovat:

Az adó megfizetésére mögöttes felelősség alapján köteles személy adózóval azonos jogainak kérdésköre újra megjelent az Alkotmánybíróság (Ab) előtt.

Autóhitelek: az OTP-nek 6 milliárdba kerül a forintosítás

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 25.
Rovat:

A deviza alapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosítása az augusztus 19-i piaci árfolyamon történik, az érintett ügyfelek azonban kedvezményt kapnak; a döntés az OTP Csoportnak mintegy 6 milliárd forint terhet jelent – tette közzé az OTP Bank Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A társasági adót érintő változások

Szerző: Ado Online
Dátum: 2015. augusztus 25.
Rovat:

A nyári adócsomag változást hozott a társasági adózás terén is. A változások többek között a növekedési hitel bevezetésével, a bírságok visszatérítésével és a külföldön adóztatható jövedelmek mentesítésével is kapcsolatosak.

Mikor kifizető a magánszemély?

Szerző: Surányi Imréné
Dátum: 2015. augusztus 25.
Rovat:

A magánszemélyként fizetség ellenében közvetlenül más magánszeméllyel végeztetett munka díjának kifizetésekor sokan azt hiszik, hogy az adókötelezettségek teljesítése jellemzően a munkát végző személy dolga. Ám ez csak meghatározott esetekben igaz.