Bejegyzések Adó szaklap címkével

2021. november 30. Munkaügyek

A rendezett munkaügyi kapcsolatok kikényszerítése

A rendezett munkaügyi kapcsolatok kiemelt jelentőséggel bírnak, így szükséges annak ismerete, hogy a foglalkoztatott bejelentésének késedelmes teljesítése, illetve tényleges elmaradása esetén milyen hátrány érheti a foglalkoztatási jogviszonyban álló feleket. A legsúlyosabb adózással kapcsolatos kötelezettségszegés a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, hiszen az adózó nem kizárólag az állami költségvetést károsítja meg ezen mulasztásával, hanem az általa foglalkoztatott személyt megfosztja a munkajog által biztosított jogoktól, jogorvoslati lehetőségektől, valamint a társadalombiztosításijárulék-fizetési kötelezettség nem teljesítésével az alapvető társadalombiztosítási ellátásoktól. Cikkünkben a bejelentési kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén felmerülő jogkövetkezményeket vesszük sorra, amelyek mellett kitérünk a leggyakrabban előforduló foglalkoztatási módok és az azokhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettséggel kapcsolatos alapvető ismeretek bemutatására.

2021. november 15. Adó

Az árfolyam jelentősége az általános forgalmi adózásban

Nemzetközi ügyletekben, továbbá a hazai társaságok egymás közötti tranzakciói során számos esetben az ellenértéket forinttól eltérő külföldi fizetőeszközben állapítják meg a felek, és a kapcsolódó számlát is ennek megfelelően állítják ki. Az áfatörvény előírásainak értelmében az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) alapját és összegét is meg kell állapítani forintban, továbbá számos esetben az alkalmazandó értékhatárokat euróban határozza meg az áfatörvény. Mindezekre tekintettel nyilvánvaló, hogy az árfolyamnak, illetőleg az alkalmazandó árfolyam meghatározásának kiemelt jelentősége van az áfa rendszerében.

A kriptovaluták adózása 2022-ben
2021. október 27. Adó

A kriptovaluták adózása 2022-ben

A kriptovaluta olyan digitális eszköz, amely csereeszközként vagy – egyre elterjedtebb körben – fizetőeszközként is szolgál. A kriptovaluták virtuális pénzek, matematikai algoritmusra épülnek, fizikai megjelenéssel nem bírnak. A kriptovaluta lényegében kriptográfiai eszközök segítségével előállított vagyon, amely csak elektronikus megjelenésében létezik, és amelynek tulajdonjogát az adott tulajdonra vonatkozóan a digitális tranzakciók nyilvántartásában tett digitális bejegyzések támasztják alá. Az Adó szaklap cikkében a kriptovaluták, azon belül is még mindig a legismertebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő bitcoin adózási kérdéseit mutatja be.

2021. október 25. Adó

Kifizetői kötelezettség 3 millió forint felett (fizetős)

Egy katás egyéni vállalkozó kisadózóként állította ki számláját júniusban, ám ezt követően június 30-ával kilép a kata hatálya alól. Kell-e a kifizetőnek 40 százalékos mértékű adót fizetnie, ha a 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt júliusban fizetik csak ki, tekintettel arra, hogy ekkor már tulajdonképpen nem kisadózónak juttatják a bevételt? Az Adó szaklap szakértői válasza.

2021. október 18. Adó

Kamatkedvezményből származó jövedelem – mennyi az adó- és járulékteher?

Cégünk munkáltatói kölcsönt szeretne adni két dolgozójának. Az egyik lakásfelújításra, a másik gépkocsi vásárlására szeretne kölcsönt felvenni. Kedvezményes kamatot szeretnénk felszámolni a kölcsön után. Egyik munkavállaló sem vett fel eddig hitelt, és a mostani összeg sem több 10 millió forintnál. Mind a két kölcsön esetén kell számolni a kedvezményes kamat utáni munkáltatói adó- és járulékteherrel?

Elmondjuk az automatikus részletfizetés szabályait
2021. október 14. Adó

Elmondjuk az automatikus részletfizetés szabályait

Szakmai videósorozatunk következő részében dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője az automatikus részletfizetés szabályait ismerteti. Kiderül, hogy cégek és magánszemélyek milyen feltételek mellett, milyen összeghatárig, milyen időtartamra kérhetnek adótartozásukra automatikusan járó részletfizetést.

2021. október 5. Adó Koronavírus

Koronavírus: speciális szabályok

Szakmai videósorozat indul az Adó Online-on! Év végéig minden héten új videóval jelentkezünk majd, melyekben szakértőink összefoglalják egy adott téma legfontosabb vagy legújabb tudnivalóit. Első videónkban dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője beszél a koronavírus miatti speciális szabályokról.

2021. szeptember 30. Adó

Egyes meghatározott juttatás utáni adókötelezettség

Cégünknél leggyakrabban magáncélú telefonhasználat után fizetjük meg a kifizetőt terhelő járulékokat. Véleményem szerint ebben az esetben 2021-ben szja-, szociálishozzájárulásiadó- és szakképzésihozzájárulás-fizetés is fennáll. Reprezentáció és üzleti ajándék esetében pedig 2021. június 10-étől kizárólag személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség áll fenn. Helyesen gondolom? Az Adó szaklap szakértői válasza.

2021. szeptember 28. Adó

A brexit és az áfa

Az Adó szaklap írása bemutatja, hogy a Brexit milyen módon befolyásolja a belföldi és a közösségi tagállami adóalanyok általánosforgalmiadó-, illetve hozzáadottértékadó-kötelezettségeit az általuk teljesített olyan ügyletek esetében, amelyek a megvalósulásuk egyes körülményei alapján az Egyesült Királyságot érintik.

Az elektronikus kereskedelem áfakezelésének megújult szabályai (I. rész)
2021. június 30. Adó

Az elektronikus kereskedelem áfakezelésének megújult szabályai (I. rész)

Az új szabályok azt a célt szolgálják, hogy erőteljesebben érvényesüljön a fogyasztás szerinti adóztatás elve, vagyis, hogy az adó ahhoz a tagállamhoz kerüljön, ahol a fogyasztás történik, a vállalkozások egyenlő bánásmódban részesüljenek a versenysemlegességi elv alapján, valamint egyszerűsödjön az adófizetéssel, adóbeszedéssel kapcsolatos ügymenet. Az Adó szaklap kétrészes írásának első része.

2021. május 7. Adó

Tao: fontos kérdések és válaszok

A csoportos társaságiadó-alany tagjának végelszámolásáról és a de minimis támogatás érvényesítéséről idézünk fontos kérdéseket és válaszokat az Adó szaklapból.

2021. április 30. Adó Koronavírus

Cafeteria-rendszer 2021

A világjárványra reagálva a gazdaságvédelmi akcióterv nyomán kedvezőbb szabályokat lehet alkalmazni a munkavállalóknak juttatott egyes cafeteria-elemek tekintetében. A SZÉP kártya irányadó szabályainak változása számos gyakorlati kérdést vetett fel már eddig is, az Adó szaklap cikke ezeket ismerteti.

2021. április 26. Adó

A lakásértékesítés áfa-szabályai

2021. január 1-jétől ismételten – meghatározott feltételek fennállása esetén – kedvezményes adókulcs vonatkozik az új lakóingatlanok értékesítésére. A szabályok nem ismeretlenek, hiszen azok megegyeznek a 2019. december 31-éig hatályos rendelkezésekkel. Az Adó szaklap cikke kitér többek közt a jogszabály hatálybalépését megelőzően fizetett előlegek kezelésére, valamint arra is, hogy a már meglévő ingatlanok átalakítása kapcsán mikor alkalmazható az 5 százalékos adómérték.

2021. április 21. Adó

Az szja-bevallással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók

A következőkben a 2020. évi szja-bevallással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, jelentősebb változásokat ismertetjük, átfogó képet nyújtva a magánszemélyek bevallási kötelezettségének teljesítésével kapcsolatos teendőkről. Az Adó szaklap írása.

2021. március 5. Adó

Kata, kiva: fontos kérdések és válaszok

Mikor kell pontosan különadót fizetnie a katás vállalkozásnak? Mi számít katás bevételnek? A veszélyhelyzet adókönnyítései, költségtérítései milyen kapcsolatban vannak a kiva alapjával? Fontos kérdések és válaszok az Adó szaklapból.

2021. március 4. Számvitel

Az iratőrzési kötelezettség

A digitalizálás mindennapjaink része, a papír alapú iratok mellett egyre inkább megjelennek az elektronikus iratok is. Ez a folyamat nem hagyja érintetlenül az adózás területét sem, ezért érdemes áttekinteni, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok milyen előírásokat tartalmaznak az adózással összefüggő iratok, bizonylatok őrzésével kapcsolatban. Cikkünkben elsődlegesen azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy az iratokat mennyi ideig, hol és milyen formában kell megőrizni, kit terhel ez a kötelezettség és milyen jogkövetkezményekkel jár a kötelezettség megsértése.

Áfa: fontos kérdések és válaszok
2021. február 18. Adó

Áfa: fontos kérdések és válaszok

Kizárólag készpénzben, vagy átutalással is fizethet a vevő, ha nyugtát kapott? Nyílt végű lízing esetén mikor kezdődik a megfigyelési időszak? Hogyan számlázható a bútor-összeszerelés? Fontos kérdéseket és válaszokat idézünk az Adó szaklapból.