Bejegyzések adócsalás címkével

2023. december 18. Adó

Másfél milliárd forintos áfacsalást lepleztek le

Alkohol tartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

2023. november 20. Adó

Adócsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit – köztük sportautó-ritkaságokat – és félmilliárd forint értékű készpénzt, továbbá céges számlapénzeket is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.

2023. november 3. Adó

Egymilliárd forintos áfacsalás gyanúja miatt emelt vádat a főügyészség Vasban

Egymilliárd forintot meghaladó áfát csaltak el annak a bűnszervezetnek a tagjai, akikkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Vas Vármegyei Főügyészség – közölte pénteken a főügyészség.

2023. november 3. Adó

Több mint félmilliárd forintos áfacsalás ügyét zárta le a NAV

Műanyag nyílászárók gyártásával és forgalmazásával foglalkozó budapesti és baranyai cégek által elkövetett, 650 millió forintos áfacsalás miatt indult nyomozást zárt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a bűnszervezet 15 tagjával szemben javasolnak vádemelést – közölte a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága pénteken.

2023. október 12. Adó

Elismerte a terhére rótt adócsalási vádat Bernie Ecclestone

Tizenhét hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte csütörtökön a bíróság Londonban Bernie Ecclestone-t, a Forma-1-es gyorsasági autóverseny-sorozat korábbi jogtulajdonosát, miután Ecclestone elismerte a terhére rótt adócsalási vádat a tárgyaláson.

2023. október 12. Adó

Adócsalás miatt elítélték a volt szlovák államfőt

Első fokon két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte adócsalás miatt Andrej Kiska korábbi szlovák államfőt a poprádi járásbíróság szerdán – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

2023. szeptember 21. Adó

Hamis mosószert terjesztő céget buktatott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.

2023. augusztus 14. Adó

Adócsaló festő és mázolót fülelt le a NAV

Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kata szabályokkal – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.