Bejegyzések áfacsalás címkével

2024. március 7. Adó

Az EKÁER rendszer eredményes a gazdaságfehérítésben, hatékony az áfacsalások kiszűrésében

Számos európai uniós tagállam tanulmányozta az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott magyar modellt, az ekáert. Legutóbb Lengyelország érdeklődött a rendszer továbbfejlesztési lehetőségei iránt. Jövőre hazánk lehet az EU első tagállama, amely általánossá teheti az elektronikus nyugtát – tájékoztatta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

2023. december 18. Adó

Másfél milliárd forintos áfacsalást lepleztek le

Alkohol tartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

2023. november 3. Adó

Egymilliárd forintos áfacsalás gyanúja miatt emelt vádat a főügyészség Vasban

Egymilliárd forintot meghaladó áfát csaltak el annak a bűnszervezetnek a tagjai, akikkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Vas Vármegyei Főügyészség – közölte pénteken a főügyészség.

2023. november 3. Adó

Több mint félmilliárd forintos áfacsalás ügyét zárta le a NAV

Műanyag nyílászárók gyártásával és forgalmazásával foglalkozó budapesti és baranyai cégek által elkövetett, 650 millió forintos áfacsalás miatt indult nyomozást zárt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a bűnszervezet 15 tagjával szemben javasolnak vádemelést – közölte a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága pénteken.

2023. július 24. Adó

Niveus: nem csal áfát a Bolt

A külföldön kiállított áfamentes számlák után Magyarországon a taxis személyszállítóknak (is) meg kell fizetni az áfát, tehát valójában semmilyen kárt nem okozott a Bolt a magyar államkasszának – a Niveus Consulting Group véleménye a Bolt-ügyről.

2023. május 11. Adó

Milliárdos áfacsalás miatt tartott összehangolt akciót a NAV, az M7-en hamis ruhákat talált

Milliárdos áfacsalás miatt tartott összehangolt akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek a nyomozók – közölte a hatóság csütörtökön. Több mint ötmillió forint értékű hamisított ruhákat és kiegészítőket találtak a NAV munkatársai egy kisbuszban az M7-es autópályán.

2023. március 20. Adó

Hárommilliárdos áfacsalás miatt hallgattak ki húsz embert

Az unióból beszerzett prémium kategóriás mobilokkal üzletelt az a bűnszervezet, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csaptak le a közelmúltban: a nyomozók húsz embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt.

Adó Online Podcast: Európa-bajnokok vagyunk az áfacsalás elleni küzdelemben
2023. február 24. Adó

Adó Online Podcast: Európa-bajnokok vagyunk az áfacsalás elleni küzdelemben

Tavaly év végén hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről szóló legújabb jelentését. Ez alapján a magyar adóbeszedés hatékonysága hatalmasat javult, a magyar áfarés ugyanis mindössze 5,1% lett. Ezzel az EU tagállamok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt az áfacsalással szembeni küzdelemben. Ennek hátterét járjuk körül, kezdve onnan, hogy egyáltalán mi az áfarés, egészen odáig, hogy minek köszönhető ez az eredmény, illetve miért tekinthető rendkívül jó értéknek. Beszélgetőpartnerünk dr. Fischer Ádám, a Niveus jogi üzletágának vezetője.

2023. február 10. Adó

4,5 milliárd forint áfát csaltak el

Fiktív számlázási láncokkal kerülte el egy alapvető élelmiszerek értékesítésével foglalkozó bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.

2023. január 27. Adó

Ötmilliárd forint áfát csaltak el az élelmiszerkereskedők

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a Facebook-oldalán. A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy a jelenleg már lefoglalt luxusautóival kórházakba szállított maszkokat adományként.

Niveus: Továbbra is döbbenetes a magyar áfafegyelem
2022. december 9. Adó

Niveus: Továbbra is döbbenetes a magyar áfafegyelem

December 8-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről* szóló legújabb jelentését, ami 2020-ig dolgozza fel az adatokat. Figyelemreméltó, hogy míg a tavalyi jelentésben a 2020-as becslés még 6,1%-os áfarést prognosztizált Magyarország esetén, a végső érték még ennél is egy nagyságrenddel jobb, 5,1% lett. Ezzel az EU tagállamok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt az áfacsalással szembeni küzdelemben – derül ki a Niveus Consulting Group elemzéséből.

2022. december 2. Adó

Nemzetközi számlagyár vezetője ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője.

2022. szeptember 19. Adó

Áfacsalásra szakosodott mobiltelefon-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel

A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében – közölte a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

2022. szeptember 12. Adó

Bezárták a kecskeméti számlagyárat

Húsz gazdasági társaságot kiszolgáló számlagyárat működtető, a költségvetésnek 273 millió forint kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten.