Szabadságra jogosító időszakok jelentősen túlmutatnak a ténylegesen munkában töltött periódusokon. Számos olyan távolléti idő is szabadságra jogosítónak számít, amelyre a munkáltatónak még munkabért sem kell fizetnie. Cikkünkben részletesen áttekintjük a szabadságra jogosító időszakokat.
A major depresszió a munkaképesség csökkenésének vezető oka világszerte, és minden tízedik beteg kiesik a munkából, és epizódonként átlagosan 36 napig nem tudja végezni munkáját.
Jóllehet évek óta nincs hatályban az a szabály, hogy a munkavállalónak nem lehet felmondani keresőképtelensége idején, ma is számos bizonytalanság látszik a gyakorlatban azzal, hogy a munkaviszony megszüntethetőségét hogyan befolyásolja a munkavállaló betegsége. Cikkünkben igyekszünk pontos iránymutatást adni e kérdésben, kitérve arra is, milyen esetben kerülhet veszélybe a megromlott egészségi állapotú dolgozó munkaviszonya.
A munkavállalók egyik legfőbb kötelezettsége a munkáltatójuk felé a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség, amiért a munkáltató a munkavállaló részére munkabért fizet. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor a munkavállalók valamilyen okból kifolyólag (pl. betegség) nem tudnak munkát végezni, azonban ugyanúgy jogosultak a törvényben meghatározott díjazásra.
Ha biztosítottként betegség miatt nem tudja a dolgozó munkáját ellátni, általánosságban a keresetveszteséget pótló juttatás évi első 15 munkanapja betegszabadság, amit a munkáltató fizet. Az ezt követő keresőképtelenség már a táppénz időszaka, ami a biztosításban töltött napoknak megfelelő számú napra, de maximum egy éven át, naptári napokra jár. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor nem betegség, vagy nem saját betegsége miatt nem tud dolgozni a munkavállaló, előfordul, hogy betegszabadság nem jár a kieső időre, vagy a munkáltatónak nem kell a táppénz 1/3 hozzájárulást megfizetnie. Ebben a cikkben a keresőképtelenségre vonatkozó, mindennapokban is hasznos tudnivalókat mutatjuk be.
