Bejegyzések elektronikus ügyintézés címkével

2021. május 18. Adó

4,7 millióan használhatják az elektronikus közigazgatást

A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg az adózók – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2019. augusztus 10. Adó

Kockázatokat hordozhat a cégkapu használata

Idén január elsejétől kizárólag elektronikusan, a cégkapu rendszeren keresztül intézhetik adóügyeiket a hazai vállalatok, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is minden hivatalos iratot ezen a felületen keresztül juttat el a cégek számára. Hiába előzte meg egyéves tesztidőszak a rendszer bevezetését, több cég nem készült fel kellő körültekintéssel a használatára, ami jelentős kockázatot okozhat számukra – hívja fel a figyelmet a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda.