Bejegyzések gazdasági növekedés címkével

2021. június 1. Cégvilág

Jobb lett az előzetesnél az első negyedévi GDP

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél az előzetesen jelzett 1,9 százalék helyett 2,0 százalékkal nőtt, az előző év azonos negyedévihez mérve 1,6 százalékkal csökkent, ami 0,4 százalékponttal kisebb csökkenés az előző közlésnél.

Varga Mihály komoly növekedést lát
2021. május 27. Cégvilág

Varga Mihály komoly növekedést lát

Megalapozottnak tűnik a kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a második negyedévben a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint – mondta a pénzügyminiszter.

2021. május 18. Cégvilág

2 százalékkal esett vissza a gazdaság

A naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben az előző évhez képest, míg az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt.

2021. március 3. Cégvilág

A londoni elemzők erősebb magyar GDP-t várnak idénre

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a magyar hazai össztermék (GDP) felfelé módosított tavalyi negyedik negyedévi növekedése azt valószínűsíti, hogy az idei év egészében az eddig vártnál gyorsabban, jóval 5 százalék feletti ütemben növekedhet a magyar gazdaság.

2020. július 16. Cégvilág Koronavírus

Kína: meglepő növekedés a második negyedévben

A vártnál nagyobb mértékben növekedett a kínai gazdaság a második negyedévben, a világ gazdaságai közül elsőként visszatérve a növekedési pályára, miután az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében jelentős zsugorodást regisztráltak.

2020. július 3. Cégvilág Koronavírus

A harmadik negyedévben már erőre kap az euróövezet gazdasága

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. A prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.

2019. december 11. Cégvilág

DIW: ingatag lábakon áll a német gazdaság

Ingatag lábakon áll a német gazdaság a DIW Berlin gazdaságkutató intézet elemzése szerint, amelyben kiemelték, hogy a gazdasági aktivitást jelenleg a lakossági kereslet tartja lendületben, továbbá, hogy a költségvetésből hosszú távú beruházási programot kellene indítani Németország termelési telephelyként vonzóbbá tételére.

2019. december 2. Cégvilág

Varga: idén 4,8, jövőre 4 százalékos növekedés várható

A magyar gazdaság idén éves szinten várhatóan 4,8 százalékkal bővül, jövőre a Pénzügyminisztérium 4 százalék körüli GDP-növekedést vár, a világgazdaság bővülése lassul, recesszió nem lesz, de a növekedés üteme mérséklődik – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn, sajtótájékoztatón, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után.

2019. november 14. Cégvilág

5 százalékkal nőtt a gazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 5,0 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben éves összevetésben – közölte első becslésként a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2019. november 4. Cégvilág

A GKI szerint jövőre markánsan lassul a gazdaság

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.

Coface: lassulhat a régió növekedése a következő években
2019. október 22. Cégvilág

Coface: lassulhat a régió növekedése a következő években

Bár a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években, a régiós GDP 2019-ben 3,6 százalékkal emelkedhet, 2020-ban pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülés várható; a magyar GDP idén 4,5 százalékkal, 2020-ban 2,9 százalékkal nőhet a Coface nemzetközi hitelbiztosító MTI-hez eljuttatott elemzése szerint.

2019. szeptember 2. Cégvilág

GKI: kifulladóban a gazdasági növekedés

Az idei második félévben jelentősen lassul a magyar gazdaság növekedése, a csökkenés nagyon kis mértékben már el is kezdődött a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.