Bejegyzések koronavírus gazdasági hatásai címkével

2020. december 15. Cégvilág Koronavírus

Varga Mihály: drámaibb ez a válság, mint a 2008-as

A pénzügyminiszter szerint a nehéz helyzet ellenére a magyar államadósságkezelés változatlanul stabil, több lábon áll és gördülékenyen működik, ennek eredményeként a jövő év nem rejt jelentős kockázatokat, sőt azok esetleges felmerülése esetén is jelentős tartalékok állnak rendelkezésre.

2020. november 27. Munkaügyek

4,3 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

Idén novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak számon, amely az előző év azonos időszakához képest mintegy 50 ezres növekedést jelent, viszont kiemelendő, hogy a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

2020. november 26. Munkaügyek Koronavírus

Megnőtt az igény a kölcsönzött munkaerőre

Az év elején mintegy 180 ezer kölcsönzött munkavállaló dolgozott Magyarországon, számuk áprilisban a koronavírus-járvány miatt 120 ezerre csökkent, augusztustól azonban ismét megnőtt az igény a kölcsönzött munkaerőre, így számuk az év végére elérheti akár a 200 ezret is.