Bejegyzések koronavírus címkével

PwC: szigorú feltételeket támaszt az állami bértámogató program
2020. április 16. Munkaügyek Koronavírus

PwC: szigorú feltételeket támaszt az állami bértámogató program

A gazdasági mentőcsomag részeként április 16-án hatályba lép az a kormányrendelet, amely a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásának feltételeit tartalmazza. Mint a nevében is benne van, a támogatást olyan vállalkozásoknál vehetik igénybe, ahol az elkövetkező hónapokban – a járványügyi veszélyhelyzet következtében – a foglalkoztatást csak csökkentett munkaidős foglalkoztatással tudják megoldani. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat összegezték a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői, akik szerint a munkáltatóknak nagyon át kell gondolniuk, hogy részt kívánnak-e venni ebben a támogatási programban.

Lakásáfa, SZÉP-kártya: adózási kérdésekben döntött a kormány
2020. április 16. Adó Koronavírus

Lakásáfa, SZÉP-kártya: adózási kérdésekben döntött a kormány

A kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben döntött a beszámolók és adóbevallások elhalasztásáról, a kártyás vásárlás lehetőségének szélesítéséről, áfakönnyítésről és a SZÉP-kártyára adható összegek emeléséről is – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

2020. április 16. Munkaügyek Koronavírus

A felvételinél, a záróvizsgánál, és a diplomaszerzésnél is változásokat hozott a járvány

Több, a felsőoktatási felvételit, illetve a záróvizsgákat és a diplomaszerzést is érintő változásról is döntött a kormány. Az intézkedések célja az, hogy a mostani, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben – a nehézségek ellenére is – a lehető legteljesebben szolgálja a rendszer a fiatalok érdekeit – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

2020. április 16. TB-Nyugdíj Koronavírus

Veszélyhelyzet: így működhetnek a cégek

A veszélyhelyzet ideje alatt bizonyos esetekben a Ptk.-tól eltérő szabályokat kell alkalmazni a cégek és más jogi személyek, illetve nem jogi személy szervezetek működése során. Ez érinti a döntéshozatal módját, a beszámolókat, és adott esetben akár az osztalék kifizetését is. Az ügyvezetés többletjogosultságokat kaphat, és a határozatképesség, valamint bizonyos megbízatások ideje is meghosszabbodhat.

24 hónapos munkaidőkeret: hogyan lehetne mindenkinek jobb?

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben mind a bértámogatásról, mind a 24 hónapos munkaidőkeretről szóló rendeletek alapvető segítséget jelenthetnek a munkáltatók számára, hogy a jelenlegi nehéz körülmények ellenére képesek legyenek alkalmazásban tartani munkavállalóikat. A hosszabb munkaidőkeretet szabályozó, pénteken napvilágot látott rendelet hatékonysága ugyanakkor növelhető lenne néhány módosítással, emellett szükséges lenne a munkavállalók érdekeit védő garanciális szabályok bevezetése a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szerint. Mivel a 24 hónapos munkaidőkeretet a meglévő munkaerő megtartása érdekében vezették be, így alkalmazása nem a teljes gazdaságban, csupán a válság által leginkább sújtott ágazatokban lenne indokolt. Egy ilyen irányú korlátozó rendelkezés elejét vehetné annak, hogy olyan most felfutó ágazatokban, mint például a kiskereskedelem, a meglévő munkavállalók jelenlegi terhelését a kormányrendelet adta lehetőséggel élve tovább növeljék. Ehelyett – ha a 24 hónapos munkaidőkeret esetükben nem lenne alkalmazható – ezen ágazatok új munkahelyeket teremthetnének, ami alapvető célkitűzése a jelenlegi gazdaságpolitikának. „A munkaidőkeret 24 hónapos kiterjesztése a munkáltatók szempontjából nézve érthető és szükséges lépésnek tűnik egy olyan környezetben, ahol senki sem tudja előre megmondani, hogy mikor lehet ledolgoztatni azokat az órákat, amelyeket most nem osztanak be – magyarázza Máriás Attila,…

Így működik a bértámogatás
2020. április 15. Munkaügyek Koronavírus

Így működik a bértámogatás

Cikkünkben bemutatjuk, hogyan működik és mit kell tudni a bértámogatásról a munkavállalók csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatásával kapcsolatban (105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelete).