Bejegyzések KSH címkével

2021. január 6. Munkaügyek Koronavírus

A járvány nem húzta le a béreket

A keresetstatisztikán nem hagyott nyomot a járvány, októberben is megközelítőleg a korábban megszokott dinamika szerint emelkedtek a bérek – állítja a Századvég Gazdaságkutató és a Takarékbank elemzője a KSH legfrissebb jelentését kommentálva.

2020. december 8. Cégvilág

Novemberi infláció: lassuló drágulás

Novemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult az októberi három százalékról. Egy hónap alatt, októberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt tavaly novemberhez viszonyítva az októberi 6,5 százalék után.

2020. november 30. Munkaügyek

392 300 forint volt a bruttó átlagkereset szeptemberben

A szeptemberi átlagbér 8,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2020. november 27. Munkaügyek

4,3 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

Idén novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak számon, amely az előző év azonos időszakához képest mintegy 50 ezres növekedést jelent, viszont kiemelendő, hogy a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

2020. november 13. Cégvilág

Jelentős gazdasági visszaesés volt a harmadik negyedévben is

Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés adata jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 5,2 százalékos éves visszaesést prognosztizáltak a harmadik negyedévre az előző negyedévi 13,6 százalék után.