Bejegyzések KSH címkével

2020. november 2. Cégvilág

Az exportárak alaposan megemelték az ipari árakat

Szeptemberben 5,2 százalékkal haladták meg az ipari termelői árak az egy évvel korábbit, amelyen belül az exportértékesítés forintban mért árai 7,3 százalékkal, a belföldi értékesítés árai 1,0 százalékkal emelkedtek.

2020. október 30. Munkaügyek

5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2020. október 29. Munkaügyek

35 ezerrel dolgoztak kevesebben a harmadik negyedévben

Júliustól szeptember végéig a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt, míg a foglalkoztatottak száma 35 500-zal – 0,8 százalékkal -, a ráta 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.

2020. szeptember 30. Munkaügyek

Bruttó 400 ezer forint fölé emelkedett az átlagkereset júliusban

Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2020. szeptember 29. Munkaügyek

Nőtt a foglalkoztatás augusztusban

2020 augusztusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma idén először újra meghaladta a 4,5 millió főt, ez 54 ezerrel volt több, mint az előző hónapban – írja gyorsjelentésében a KSH.

2020. szeptember 3. Cégvilág

Júliusra magára talált a kiskereskedelem

Júliusban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbit. Ezzel a vásárlási kedv júliusra elérte az egy évvel ezelőtti szintet – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Drágább az élet
2020. augusztus 11. Cégvilág

Drágább az élet

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Magához tért a kiskereskedelem
2020. augusztus 5. Cégvilág

Magához tért a kiskereskedelem

A kiskereskedelmi üzletek júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

2020. július 30. Cégvilág Koronavírus

KSH: több új lakás, mérséklődő lakásépítési kedv

Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2020. július 14. Cégvilág Koronavírus

KSH: 30,7 százalékkal csökkent az ipari termelés májusban

Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban is jelentős volt – erősítette meg kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Drágább az élet
2020. július 8. Cégvilág

Drágább az élet

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.