Bejegyzések mkvkok címkével

Adószakemberek továbbképzési kötelezettsége
2020. március 4. Adó

Adószakemberek továbbképzési kötelezettsége

Az Európai Unióval való jogharmonizáció részeként immár 12 éve engedélyhez, illetve az utóbbi években bejelentés teljesítéséhez kötött az adótanácsadói, adószakértői tevékenység. A bejelentési eljárás és a kapcsolódó továbbképzési kötelezettség területén az elmúlt években bekövetkező jogszabályváltozások alapján indokoltnak tűnik a szabályozás áttekintése.

Transzferárazás 2020 – Fair vagy nem fair?
2020. február 20. Adó

Transzferárazás 2020 – Fair vagy nem fair?

A transzferárazásról sokaknak a multinacionális vállalatcsoportok juthatnak eszébe, pedig a kapcsolódó kötelezettségek nagyon sok magyar kis és közepes vállalatot is érintenek. Nem tehetjük félre a vonatkozó rendelkezéseket, például, ha egy közös tulajdonos befolyása alatt álló társaságok között bármilyen ügylet megvalósul…

2020. február 5. Számvitel

Számvitel 2020 – feladatok és lehetőségek

A számviteli törvény 2020-tól hatályos módosítása hoz néhány jelentősnek mondható változást. Az új előírások elsődleges célja továbbra is, hogy közelítsék a magyar számviteli szabályokat a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokhoz.

2020. január 16. Cégvilág

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás – a tudatos HR-politika eszköze

A foglalkoztatók többsége a könyvelők, adótanácsadók, pénzügyi szakemberek bevonásával átgondolja, milyen javadalmazási, szolgáltatási rendszert alkalmazva tudja megtartani a kulcsfontosságú munkaerőt, s mit kell kínálnia ahhoz, hogy szükség szerint új foglalkoztatottakat állíthasson a céljai megvalósításának a szolgálatába. Az alábbiakban olyan nyugdíjcélú béren kívüli juttatást mutatunk be, aminek használatával kedvező feltételek mellett segíthető el e célok megvalósítása.

2019. december 23. Adó

Íme az új adócsomag részletei

A Versenyképesebb Magyarországért program keretei között összeállított 2019-es őszi adócsomag hozta legfontosabb változásokat tekintjük át adónemenként, dióhéjban.

K+F-ben létrehozott szellemi termékek elszámolása
2019. december 10. Cégvilág

K+F-ben létrehozott szellemi termékek elszámolása

Az utóbbi években teljesen átalakult a világ teljesítményértékelése. A tudásalapú társadalom kifejezés jól tükrözi ezt a szemléletváltást. A vállalkozások életében egyre nagyobb szerephez jut a szellemi vagyon, amikor egy társaság piaci értéke kerül szóba.

2019. november 26. Számvitel

IFRS Keretelvek – megújulás az alapoktól

Az IFRS-ek megújításának korszakát éljük. A folyamat 2018-ban az IFRS 9 (Pénzügyi instrumentumok) és az IFRS 15 (Vevői szerződésekből származó bevétel) standardok hatályba lépésével kezdődött, majd 2019-ben az IFRS 16 (Lízing) standarddal folytatódott. Ezeket követve 2020-ban a Keretelveken a sor. (2021-ben aztán majd a Biztosítási szerződések standard cseréje várható: IFRS 4 → IFRS 17.)

2019. október 29. Cégvilág

A védjegyek vállalkozásunk kiemelkedő értékei

A vállalkozások többsége a jövőjét és fejlődését, üzleti sikerességét alapvetően meghatározó, kimagasló értékű szellemi tulajdonnal, így például árujelzőkkel, védjegyekkel is rendelkezik. Ezek megfelelő oltalmáról akár információhiány miatt sokan nem gondoskodnak azonban.

2019. október 11. Adó

Munkáltatói lakáscélú támogatás 2019-ben

A munkáltatói lakáscélú támogatások előző években meglévő kedvező rendszerét eltörölték. Egyetlen lehetőség maradt csupán, ez pedig a munkáltató által biztosított kamatmentesen, vagy kedvezményes kamatozással nyújtott hitel.

2019. szeptember 19. Számvitel

A zárlati munka segítése célprogramokkal

„Jó munkához jó szerszám kell!” – ez egy barkácsáruház régi tv reklámjának szövege volt, de napjainkban új értelmezést nyerhet. A „szerszám” ma már szellemi termék, valami olyan produktum, ami egyszerűbbé, hatékonyabbá, „minőségibbé” tehetik a munkafolyamatokat és azok eredményeit.

2019. augusztus 22. Cégvilág

Információ – biztonság…

Megvizsgálva a magyar kkv szektorban működő cégeket, megfigyelhető, hogy sokszor a nagyvállalatokhoz hasonló problémákkal küzdenek, de esetükben a méretgazdaságossági mutatók egész más képet festenek, így más megoldások és lehetőségek állnak a kkv szektor képviselői rendelkezésére.

2019. augusztus 6. Számvitel

A pénzügyi lízing számviteli problémái

A lízingbeadók egy része a friss előírások szerint ugyan áttért az IFRS-ek szerinti beszámolókészítésre, ám amelyek nem tették, azok esetében továbbra is a a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásai relevánsak. A lízingbevevők jelentős részénél pedig fel sem merült az áttérés kérdése, így számukra ma is a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény a mérvadó, amiről akár azt is hihetnénk, hogy mindent tudunk róla. Az utóbbi idők szakmai megkeresései azonban azt mutatják, hogy a kapcsolódó kérdések újra és újra felmerülnek, hiszen mikor már lassan minden a témához kötődő írás az IFRS 16-ról, annak izgalmas, és gyökeresen új megközelítéséről szól, a lízingbevevőknek még nem ez a fontos…

2019. július 24. Adó

Magyar munkavállalók külföldi munkáért kapott jövedelmének adóztatása

A külföldön munkát vállalók száma évről évre növekszik. Vannak, akik rövidebb ideig végeznek munkát a határon túl, így egy-egy üzleti tárgyalás, konferencia, vagy projekt erejéig vannak távol, míg mások hosszú távon, akár éveken keresztül. A határmenti településeknél gyakran találkozunk ingázással, amikor a munkavállaló Magyarországon él, miközben a másik országban dolgozik. Az is előfordul, hogy mindkét országban, akár két, vagy több munkáltató javára tevékenykedik, avagy csupán egy külföldi munkaviszonnyal rendelkezik, de hosszú hétvégén, vagy kisebb betegség idején Magyarországról végzi a munkáját, „homeoffice”-ban.

2019. július 16. Munkaügyek

Hurrá nyaralunk! – céges kalandok szerte a világban

Végre itt a nyár és ez mindenkit jó érzéssel tölt el, különösen, ha a munkahelyi fáradalmakat kis pihenés követheti – akár céges költségen. Még ennél is üdítőbb talán, ha valamilyen munka jutalmaként, ösztönzőjeként vehetünk részt egy-egy kiruccanáson…

2019. június 28. Adó

K+ F esetén igénybe vehető adókedvezmények

Az a vállalkozás, amely kutatóhelynek minősülő szervezetben saját tevékenységi körben kutatás fejlesztési tevékenységet végez, a K+F közvetlen költségeire adó- vagy adóalap-kedvezményt vehet igénybe.

2019. június 12. Számvitel

Közbeszerzés: pénzügyi ágazati szakemberek az ajánlatkérők és az ajánlattevők oldalán

A közpénzek elköltése során – legyen szó minisztériumról, közalapítványról, önkormányzatról, vagy közérdekű tevékenységet folytató állami tulajdonú gazdasági társaságról –, a közbeszerzési szabályok hatálya alá tartozás megállapítása mellett számos olyan döntést is meg kell hozni, mely közvetlen módon határozza meg az éves költségvetés felhasználási módját. A közbeszerzésben azonban nem csak az állami szereplők, hanem gyakran uniós forrást elnyerő magántulajdonú cégek, vagy éppen közszolgáltatók is érintettek ajánlatkérői oldalon, miközben ajánlattevői oldalon a piaci szereplők vetélkednek szerencsés esetben a szerződés elnyeréséért.

2019. május 29. Számvitel

Társasházi anomáliák számvitelileg alátámasztva

A lakosság jelentős része él társasházi ingatlanban, s a vállalkozások nagy hányada is ilyenben működik. A lakosságnak közel fele érdekelt tehát ilyen, vagy olyan módon a társasházak megfelelő működésében, de tulajdonképpen naponta találkozunk ezzel kapcsolatos anomáliákkal…