Államháztartási támogatások utáni arányosítási kötelezettség


Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Mezőgazdasági kft. vagyunk, a hitelállományunk a következő:
– 2002-ben új mezőgazdasági gép vásárlására beruházási hitelt,
– 2003-ban tőkepótlóhitelt,
– 2003-ban aszálykár hitelt vettünk fel.

Mindhárom hitelhez kamattámogatást igénylünk az APEH-től. Az áfa-törvény szerint (úgy tudjuk) ezeket nem kell bevonni az arányosításba, hiszen nem 2004 éviek.
Ugyanakkor 2004-ben az EURÓPA terv Agrár hitel keretében újabb hiteleket vettünk fel:
– forgóeszköz-finanszírozási mezőgazdasági hitelt és
– hitelkiváltási célú hitelt, amivel a 2002-es beruházási hitelt és a 2003-as tőkepótlóhitelt váltottuk ki (40% helyett 70%-os kamattámogatás igényelhető rá).
A 41/2004 (IV. 7.) FVM rend. alapján földhasználati támogatásban is részesültünk, amit előfinanszírozás keretében a K&H banktól kaptunk meg (96%-ot).
Kérdésünk az, hogy a két új hitelhez igényelt kamattámogatást valamint a földhasználati támogatást be kell-e vonni az áfa arányosításba? A földhasználati támogatást milyen összeggel: azzal, amit ténylegesen kézhez kaptunk (96%) vagy az eredeti összeggel? Az új áfa-bevallásban ezeket melyik sorban kell szerepeltetni?

Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Melyek azok a támogatások, amelyeket az áfa-arányosításnál nem kell figyelembe venni (kamat visszatérítés, föld alapú támogatások, foglalkoztatási támogatás stb.)?

Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Az Áfa-arányosítást melyik költségvetési támogatásra kell alkalmazni?
Kell-e az áfánál arányosítani a következő támogatások esetében: mezőgazdasági földalapú támogatás, mezőgazdaság gázolaj-fogyasztási adó-visszaigénylés, foglalkoztatási támogatás, mezőgazdasági kamattámogatás (bankon keresztül kerül lehívásra)?

Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

A szövetkezet új típusú szövetkezetként (raktározási, értékesítő és beszerző) működik őstermelő tagok részvételével. A tagok vetőburgonya termelésével foglalkoznak, melyhez a szükséges vetőburgonyát, műtrágyát, növényvédőszert a szövetkezet szerzi be, melyet a növénytermelés szolgáltatási költségekkel együtt a tagok felé kiszámláz.
A megtermelt vetőburgonyát a tagoktól felvásárolja, raktározza és értékesíti.

2003. évben a megtermelt vetőburgonyánál Ralstonia solanacearum zárlati károsító fertőzés került megállapításra a vetőburgonya utolsó vizsgálatánál, melynek megszüntetésére a Zala megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat a hozott határozatában elrendelte a fertőzött tételek teljes megsemmisítését.

A Növényvédelemről szóló törvény alapján a szövetkezet kártérítési kérelemmel fordult a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Növényegészségügyi és Taljvédelmi Főosztályához, aki a 2004. április 9. napján hozott határozatában a kártalanítás összegét 58 960 000 Ft-ban állapította meg.
Fenti összeg a megsemmisített vetőburgonya forgalmi értékének 90%-át, a fertőtlenítő szerrrel történt kezelés teljes költségét, a megsemmisítési költségek 50%-át foglalja magába.

A kártérítést a 3/2003. (I.24.) FVM rendelet 380.-a alapján „Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás” címén igényelte le a szövetkezet az APEH-től.
Az 58 960 000 Ft támogatás teljes összegében a tagok között felosztásra és kifizetésre került.
A szövetkezet kizárólag adóköteles tevékenységet végez.
Kérdésem, hogy fenti támogatás miatt a levonható adót kell-e arányosítani?
Arányosítással a levonási hányad a lekönyvelt 2004. április és május hónapokra vonatkozóan mindössze 15,7% amely pénzügyileg nagyon súlyosan érinti a szövetkezetet.
Ha kell arányosítani, akkor kell-e módosítani a 2004. I. negyedévi áfát?

Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

2004. január 1-jétől az adóalapot nem képező államhaztartási támogatások után arányosítási kötelezettség keletkezik, ami azt jelenti, hogy az adóalanyok a kapott támogatás arányában kiadásaikból nem vonhatják le az áfát. Figyelembe kell-e venni az arányosításnál az agrárfinanszírozási támogatás 3/2003. FVM rendelet 270. § alapján járó kamattámogatás összegét, illetve az új mezőgazdasági gépvásárláshoz nyújtott támogatás összegét?