Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Könyvelünk egy cégnek, valamint a cég több alvállalkozójának is.
Az egyik egyéni vállalkozó alvállalkozónak az okmányiroda 2016. októberében törölte a vállalkozását.
Az egyéni vállalkozó azonban ezt követően is folyamatosan dolgozott és bocsátott ki számlákat a fővállalkozó felé, egészen 2017 január közepéig. (Ekkor tudatosult benne, hogy a vállalkozása törlésre került.)

Tanácstalanok vagyunk annak tekintetében, hogy az egyéni vállalkozó szempontjából hogyan kellene adót fizetni arra az időszakra, amikor már nem volt élő az egyéni vállalkozása, azonban dolgozott és számlázott fővállalkozó felé.

Továbbá abban is kérnénk segítséget, hogy számlát befogadó cégnek milyen esetleges adókötelezettségei keletkeznek így utólag a befogadott számlákkal kapcsolatban.