Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Egy önkormányzat illetékességi területén vásároltam egy telket rajta egy felépítménnyel (épülettel) 2006. évben. Az épületet nem tudtam használatba venni, mivel egy régi, rossz állapotban lévő nádfedeles istálló épület volt. Ahhoz, hogy az épületet használni tudjam át kellett alakítanom, felújítanom. Ehhez a terv dokumentációt beadtam az építésügyi hatósághoz, aki már 5 éve nem adott ki építési engedélyt és fennmaradási engedélyt sem az épületre annak ellenére, hogy minden szakhatósági jóváhagyást becsatoltam. Az építéshatóság döntéseit a Kormányhivatal már háromszor adta vissza új eljárás lefolytatására az I. fokú építéshatóságnak. A nádfedeles épület teteje egy vihar során megrongálódott és leszakadt. Ezt követően, mivel az építéshatóság engedélyezése elhúzódott a benyújtott kérelemben foglaltaknak megfelelően az építmény átalakítottam, rendes tetőt építettem rá. A munkálatokkal 2009. évben készültem el és lakatos üzemként ekkor vettem használatba.
Az önkormányzati adóhatóság 2011. évben felszólított, hogy az épületről nyújtsak be építményadó bevallást az adókivetéshez. Ezt a könyvelőm meg tette. Sajnos elkövetett egy kis hibát, ugyanis a bevallásban a használatbavétel időpontjaként a 2006. évet jelölte meg és adómentesként (növénytermesztés céljára szolgáló épület) tüntette fel az épületet.
Az adókivetést megfellebbeztem, mert nem ismertem el a megállapított hasznos alapterület nagyságát és a vizsgált éveket sem. A Kormányhivatal új eljárás lefolytatására utasította az I. fokú adóhatóságot. Jelenleg az adóhatóság építményadó ellenőrzést folytat, amiben a tényállást próbálja tisztázni és az adókötelezettséget megállapítani.

A fentiek alapján mikortól áll fenn az építményadó kötelezettségem? Én úgy gondolom, hogy a tényleges használatbavétel időpontjától, tehát 2009. évet követő január 1-től áll fenn az építményadó kötelezettségem. Az adóhatóság jogszerűen 2010-2012. évekre állapíthat meg építményadót az épület valós adóköteles hasznos alapterülete után. Jól gondolom?