Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

A 2017.06.24-én az „adozona.hu”-n közzétett „Sportrendezvény juttatásainak és bevételeinek elszámolása” című értekezés (válaszadók: Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló és Surányi Imréné okleveles közgazda) elolvasását követően Társaságunknál a cikk témájával kapcsolatosan a következő kérdések merültek fel:
1. Társaságunk ipari gyártással foglalkozó gazdasági társaság, tevékenységei között nem szerepel sporttevékenység. Évente egyszer szabadidős sportversenyt szervez, ahol a társaság márkanevének és termékeinek reklámozása hangsúlyosan megjelenik a rendezvény helyszínén (amely egy sportlétesítmény) kihelyezett reklám és dekorációs eszközök (léggömbök, molinók, plakátok, stb) által.
A rendezvény több száz résztvevőt tud a verseny során kiszolgálni, a létszám maximumát a sportlétesítmény befogadó képessége határozza meg, ezen belül a versenyen bárki (dolgozók is, de többségében kívülállók, tanulók, nyugdíjasok) részt vehet.
A résztvevők a versenyben való részvételért nevezési díjat nem fizetnek. A rendezvény időtartama alatt egészségügyi szolgáltatói felügyelet, zenei szórakoztatás illetve fotózás, média megjelenés történik, mely a Társaságnál eü humán tevékenységként, hangosításként, rendezvény szervezésként, fotózásként jelenik meg a befogadott számlákon.
A versenyben résztvevők ajándékként a sportversenyben történő részvételhez sportfelszerelést kapnak, amelyen a cég logója is megjelenik, azonban egyedi értéke a bruttó 5.000 Ft-ot nem éri el.
Kérdéseink:
– Abban az esetben, ha 1 fő résztvevőre vetítve a rendezvény összes bekerülési költsége (ajándék + helyszínen nyújtott szolgáltatás) nem éri el az 5 E Ft-ot, az említett szolgáltatások (eü szolgáltatás, hangosítás, fotózás) ÁFA-ja levonható?
– A résztvevők számára átadott kisértékű sportfelszerelés ÁFA-ja levonható? Keletkezik e SZJA és EHO fizetési kötelezettség?
– Mivel az egész sportrendezvény fő célja – az egészséges életmódra nevelés mellett – Társaságunk reklámozása, a kihelyezett molinók, plakátok, a megjelenő hirdetések után felmerül e a személyi jellegű egyéb kifizetéseket terhelő SZJA és EHO fizetési kötelezettség?

2. Abban az esetben, ha a szervező olyan gazdasági társaság, amelynek főtevékenysége sportszolgáltatás és ezáltal a Sporttörvény előírásai alapján sportszervezetnek minősül, akkor
– az említett sportrendezvény során nyújtott minden fent említett szolgáltatás és juttatás (ajándék) adómentesen, ÁFA levonással elszámolható (az étel-italt terhelő ÁFA le nem vonhatósága mellett természetesen) a sportrendezvényre tekintettel?
– szükséges e, hogy a sportszervezetnek legyen az említett sportrendezvény sportágának megfelelő szakosztálya?
– mennyiben változnak az 1. pontban feltett kérdésekre adott válaszok?

Feltett kérdés