Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Tisztelt Hölgyem/Uram! Egyre több – szerintem – ellentmondásos információ látott napvilágot az év végén a munkáltatók által a jövő évtől (2017.) adómentesen fizethető, saját gépkocsival történő munkábajárással kapcsolatban. Az egyik helyen azt írják, hogy a mobilitiási program keretében adható ingyenesen a vonatkozó rendeletben meghatározott feltételeken felül is, máshol pedig azt, hogy csak a rendeleti feltételek fennállása esetén. Az erre vonatkozó NAV tájékoztató is mintha tartalmazna egy ilyen szakaszt, ahol a feltételeken felül is adómentesen adhatóként említené, de magában az SZJA törvényben nem látom ezt leírva. A lényeg, hogy nálunk budapesti és pest megyei, gyermekes és gyermektelen munkavállalóknak is szeretnénk adni ezt a juttatást. Elsősorban azért, mert a munkavállalókk kapnak BKV bérletet, de akik saját gépkocsival járnak munkába – saját döntésük alapján – és nem BKV-val, azok emiatt hőbörögnek. Ezt persze nem fogjuk az adóhivatal orrára kötni, csak a válaszuk minél pontosabb megadása érdekében írtam meg Önöknek. Kérem szíves válaszukat. Köszönöm.