Szakképzési hozzájárulás kedvezménye


Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Az alábbi témákban kérném az Önök segítségét szakképzési hozzájárulás és szociális hozzájárulás tekintetében:

Társaságunk évközben nem élt szakképzési hozzájárulás tekintetében pályakezdő munkavállalók illetve GYED, GYES folyósítását követően foglalkoztatott munkavállalók esetében a szakképzési hozzájárulást csökkentő kedvezményék összegével. Van -e arra lehetőség, hogy az évközben a szociális hozzájárulási adó alapjának megállapításánál is figyelembe vett munkabér utáni kedvezményt, az egész évi szakképzési hozzájárulás elszámolása során, tehát az utolsó december hónapra vonatkozó 1308-as bevallásban érvényesítsük utólag, összevontan az évközben igénybe nem vett kedvezményt? Önrevíziót semmiképpen nem szeretnénk emiatt benyújtani. A 1308-as bevallásban a szakképzési hozzájárulás nem az M-es magánszemélyhez köthető lapokon szerepel, hanem az A nyomtatványon.

Egyik GYES alatt foglalkoztatott munkavállalónk után eddig nem éltünk szociális hozzájárulási adó kedvezménnyel, a későbbi bevallásoktól kezdve ezt megtehetjük? Szükséges hozzá valamilyen igazolás?

Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Egy kft. 2005-ben a Műszaki Egyetemnek fejlesztési támogatást nyújt. A cég az alábbi számítás szerint megfelelően fizette be-e az APEH-nak a szakképzési hozzájárulást?
Szakképzési hozzájárulás mértéke: 1.000 EFt,
Felhasználható kötelezettségcsökkentés mértéke (80%): 800 EFt,
A tárgyévben átutalt fejlesztési támogatás összege (37,5% a felsőfokú intézmények esetén) : 375 EFt (1.000*37,5%)
Nettó kötelezettség (APEH-nak teljesítendő): 625 EFt
Amennyiben szakiskolának fizetett volna, akkor kedvezményként a 75%-ot (750 EFt) figyelembe vehette volna, és így az APEH-nak 250 EFt-ot kellett volna fizetnie?