Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Ügyfelem ez év májusában megvásárolt egy – a tulajdonában lévő telekkel egybefüggő telken, azzal azonos helyrajzi számon lévő – acélszerkezetű raktárat azzal a céllal, hogy az építési hatóság engedélyének beszerzése, illetve a szükséges pénzügyi források megteremtése (hitel, támogatás) után azt lebontja és mélyhűtő raktárat épít a helyébe. Addig is az épületet raktározási, tárolási célra használatba vette. Az adásvételi szerződésben a telek és az épület vételára külön fel lett tüntetve. Az építkezést augusztusban meg is kezdte, decemberben pedig befejezi és használatba veszi az új épületet. Helyesen járunk-e el, ha a leírt gazdasági eseményt a következők szerint könyveljük:
– a telek beszerzési árát ráaktiváljuk a már meglévő telekre
– az épületet aktiváljuk, terv szerinti écs-t számolunk a bontásig, bontáskor pedig terven felüli écs elszámolásával kivezetjük a könyvekből
– a bontás költségével az új épületet bekerülési értékét növeljük?