Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Az Szja törvényben többször szerepel az ÜGYLET szó. Van-e ennek a fogalomnak értelmező rendelkezése valamely jogszabályban, akár úgy, hogy taxatíve fel van sorolva, mi számít annak, akár úgy, hogy le van írva, mi nem számít annak?
Ügyletnek számít-e, ha a társasági törvény (1997.évi CXLIV. törvény) 143. § (3) bekezdése szerint a társaság a tagoknak az (1) bekezdés szerint megvásárolt üzletrészt törzsbetéteik arányában térítés nálkül átadja (és a tagok azt átveszik)? Amennyiben a „törzsbetétek arányában történő térítés nélküli átadás” (a 2. pontban foglaltak szerint megvalósítva) ügyletnek minősül, van-e olyan jogszabály, mely a megvalósulását bárki számára a társasági törvénytől eltérő, vagyis NEM AZONOS FELTÉTELEK MELLETT lehetővé teszi? Ha igen, akkor természetesen a pontos jogszabályi megnevezés megadását kérem. Ha nincsen, az jelenti azt is, hogy ez az ügylet csak és kizárólag egyféleképpen, tehát bárki számára azonos feltételek mellett valósulhat meg?