Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Tisztelt Szakértők!
Egy kft társasági szerződését 2016. májusában úgy módosították, hogy az osztalék a tagokat törzsbetéteik arányától eltérő mértékben illeti meg. A társaság már a 2015.évre megállapított osztalékot is az új szabályok figyelembe vételével szeretné kifizetni. Önök szerint van-e erre lehetőség, illetve mi a véleményük azzal kapcsolatban, hogy az osztalék utáni egészségügyi hozzájárulási kötelezettséget is az „eltérített” arányok szerint, a tagok nyilatkozatát alapul véve kell megállapítani? Így ugyanis mindösszesen kevesebb EHO-t kell vonni ahhoz képest, mint ha az osztalék kifizetésére a törzsbetétek arányában kerülne sor. Nem tudok arról sem, hogy a tagot megillető, törzsbetéten felüli rész esetleg nem minősülne osztaléknak, és emiatt másképp adózna!
Előre is köszönöm a segítségüket!
Tisztelettel: KSI