20 százalékos béremelés a Lidlnél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Lidl Magyarország 2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emeli a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét, ezt követően a bolti dolgozók havi keresete eléri majd a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők havi fizetése pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjedhet – közölte a vállalat kedden. 


Ezen felül a Lidl Egészségprogram éves szinten 96 ezer forint értékű komplex egészségügyi szolgáltatását is biztosítja minden munkavállalójának, az üzletvezetőknek pedig az áruházlánc – korlátlan magáncélú használattal, minden költséget 100 százalékban átvállalva – személyautót is biztosít. 

A vállalat a munkavállalók bérét további juttatásokkal egészít ki, többek között a törvényi előírásoknál nagyobb mértékben, 100 százalékban téríti a dolgozók munkába járási költségét.

Közölték, a bolti és a raktári dolgozók, valamint az üzletvezetők fizetésemelésével az üzletekben dolgozó munkavállalók bére átlagosan 365 ezer forintra nő. 

A közleményben Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője kifejtette: a társaság a kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon az idei fizetésemeléssel együtt 2016. januárja óta 52 százalékos béremelést hajtott végre.

Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma már több mint 160 áruházzal van jelen az országban és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. A cég különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, így termékeinek több mint 60 százalékát tőlük szerzi be.

 

A kiskereskedelemi cégek közül a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) múlt héten jelentette be, hogy megállapodtak a 2018-as bérekről. A Spar garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít bérfejlesztést a dolgozóknak, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bérminimum havi bruttó 200 ezer forint lesz. Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetőjének korábbi közlése szerint a vállalat tavaly 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre, idén ez eléri a 9 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek 40 százalékos növekedését jelenti a Spar-nál. 

A Tesco-Global Áruházak Zrt. még 2017. december 6-án jelentette be a 2018. januártól életbe lépő béremelést, amelynek értelmében a vállalat további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére. Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek a minimum 6 hónapja teljes munkaidőben a Tescónál dolgozó munkatársak esetén. A béremelés 14 100 munkavállalót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál. A Tesco a 2018-as béremeléssel 2017. január óta 11,1 milliárd forintot fordított a munkatársak bérének növelésére.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.