200 ezer közmunkás legalább lesz

Szerző: Ado Online
Dátum: 2014. május 5.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint.


A 2014. május-december közötti időszak közfoglalkoztatási kérdéseiről szóló kormányhatározatban rögzítik, hogy a közfoglalkoztatásért felelős miniszter jelentése szerint jelenleg is folyamatban van 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatása. Ezzel együtt a kormány felkéri a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy a közfoglalkoztatás 2014. évi céljainak teljesítése érdekében havi átlagban 200 ezer ember 2014. december 31-ig történő folyamatos, napi 8 órás közfoglalkoztatását biztosítsa.

Ezen túlmenően a közfoglalkoztatásért felelős miniszternek fel kell mérnie, hogy milyen reális igény van a havi átlagosan 200 ezernél több közfoglalkoztatottra. A többletlétszám foglalkoztatására tervezetet kell készítenie, és ezt július 15-ig be kell mutatnia a kormánynak. Mindezek megvalósításához szükséges többletforrásokra ugyancsak július 15-ig kell javaslatot tennie.

A kormány felkéri továbbá a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy július elsejéig vizsgálja meg a lehetőségét a határozatlan idejű közfoglalkoztatási munkaszerződések és ezek felmondása jogi feltételrendszerének kialakítására – olvasható a kormányhatározatban.

(Forrás: MTI)

Munkajogi kiskönyvtár 3. rész: A munka díjazása

Közérthető példákon keresztül ismertetjük a munkabér elszámolásának, kifizetésének szabályait és részletesen bemutatjuk a távolléti díj számítását. Nem hiányozhat egyetlen számfejtéssel foglalkozó, vagy személyügyi szakember polcáról sem! Bővebb információk és megrendelés

Lapozzon bele a kiadványba >>>

 


Kapcsolódó cikkek:


Nehéz negyedév jöhet a munkaerőpiacon
2021. február 26.

A kormányzati támogatások hosszú távon nem képesek fenntartani a normál üzletmenethez igazodó foglalkoztatotti létszámot - kommentálták a januári foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat  elemzők.

Csökkent a foglalkoztatottság
2021. február 26.

Az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma.

Idén lassulhat a béremelkedés üteme
2021. február 25.

Elemzők szerint a gazdaság teljesítményéhez képest különösen dinamikus volt tavaly a bérek emelkedése, de az idén érzékelhetően lassulhat az ütem, amit már a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó megállapodás is jelez.

Sztrájk a Contitechnél
2021. február 24.

Sztrájk a Contitechnél

Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt 24 órás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szerdán 14 órától.