A dolgozókat frusztrálja az irodai adminisztráció
A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
37,5 millió eurós vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott a Mercedes az új gyár építéséhez.
A Mercedes-Benz Cars megkezdi új autógyára építését Kecskeméten, a beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt.
Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 37,5 millió eurós vissza nem térítendő kormányzati támogatással megvalósuló új beruházásról elmondta: az lehetőséget biztosít a magyar vállalkozások – köztük a magyar kis- és közepes vállalkozások – számára, hogy bekapcsolódjanak a világgazdasági folyamatokba, hiszen a 2016-ban mért 30 százalék után 2017-ben már 50 százalékos magyar beszállítói arányt tudott felmutatni a Mercedes Kecskeméten.
A miniszter a térségben megvalósuló beruházások között említette a többi között, hogy megépül az 54-es út az M5-ös autópálya és a gyár között. A kormány 5 milliárd forintot szán a repülőtéri fejlesztésekre, új tűzoltóállomás épül és 20 milliárd forintból fejlesztik az elektromos hálózatot.
Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja elmondta, az egymilliárd eurós beruházással a Mercedes-Benz az első full-flex gyárát hozza létre Magyarországon. Közölte, a gyárban rugalmasan, egyazon gyártósoron állíthatók elő a különböző modellek a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át a különböző meghajtással rendelkező járművekig, az elektromos autókat is beleértve.
[htmlbox mt_kommentar]
Elmondta, ezzel továbbfejlesztik a Factory 56 gyártási koncepcióját, és új fejezet kezdődik a Mercedes történetében.
Az új gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd és széndioxid-semleges energiaellátású lesz. A full-flex gyárral a Mercedes-Benz Cars a jövő járműveinek rugalmas gyártásához szükséges kapacitást és technikai feltételeket teremti meg, így például az önvezetésre is alkalmas elektromos autókét is.
(MTI)
A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.
Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.
A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!