28 órás munkahetet szeretnének Németországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eddigi 35 helyett a 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall.


A fém- és az eletronikai ipar több mint 2,2 millió munkavállalóját összefogó érdekképviselet keddi közleménye szerint a 2018-as bértárgyalásokon 6 százalékos béremelést követelnek, és azt az új jogot, hogy a dolgozók külön indoklás nélkül heti 28 órára csökkentsék munkaidejüket, két évi időtartamra.

A 6 százalékos béremelést azzal indokolták, hogy a különösen az autóiparban zajló töretlen növekedésre és a megrendelések bőségére tekintettel méltányos, hogy a vállalatok sikereiből a munkavállalók is részesülnek.

A 28 órás munkahétről hangsúlyozták, hogy a munkaadók minden eszközzel igyekeznek meghosszabbítani a munkaidőt a dolgozók egészségének, és a család és karrier összeegyeztethetőségének kárára. Ezért a munkavállalóknak is ugyanolyan lehetőséget kell adni munkaidejük csökkentésére.

Kiemelték, hogy az ágazatban mindössze 20 százalék a teljes állásban dolgozó nők aránya, a rugalmasabb munkaidő-beosztással viszont növelni lehet arányukat, ami hozzájárulna a szakemberhiány enyhítéséhez. A munkaadói oldal azon ellenvetésére, hogy a munkaidő feletti önálló rendelkezés lehetőségének bővítése és a munkaidő csökkenése révén kieső bér pótlására irányuló követelések rontják a globális piacokon tevékenykedő cégek versenyképességet, megjegyezték, hogy aki részmunkaidős állás vállalására kényszerít embereket azért, mert gyermeket nevelnek, az „önként lemond azokról a szakemberekről, akikre a jövőben szüksége lesz”.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.