3 milliárddal többet szán a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

48,6 milliárd forinttal, rekordmértékben támogatja a kormány idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.

2010-ben a megváltozott munkaképességűek csupán 18 százaléka dolgozott, ma ez az arány 44 százalék. Mindemellett január elsejétől megszűnt a megváltozott munkaképességűek úgynevezett jövedelmi korlátja, így a megváltozott munkaképességűek bármilyen mértékű munkabér mellett jogosultak a rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátásra – jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár, Fülöp Attila, a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató XII. kerületi Bake My Day pékségnél megtartott szombati sajtótájékoztatón.

Jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, döntő többségük piaci körülmények között, illetve 394 társaság veheti igénybe a támogatást szerződés alapján.

A legfrissebb, novemberre vonatkozó foglalkoztatási adatok szerint közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, vagyis csupán 26 ezerrel kevesebben, mint a járvány előtt, az elmúlt év hasonló időszakában. Ez azt mutatja, hogy a kormány jó úton halad azon ígéretének betartása felé, hogy a munkahelyeket nem csak megőrizni szeretné, hanem még több munkahelyet teremt, mint amennyit tönkretesz a vírus – mondta Fülöp Attila.

Takács Zoltán, a pékség társtulajdonosa közölte, hogy a pékség mellett takarító üzletágat és call centert is működtet a cégük, és mindhárom üzletágban legalább 50 százalékban, de van ahol 100 százalékban megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. Nem csupán háttérmunkákat bíznak rájuk, hanem komoly feladatokat kapnak, a többi között pékek és szakácsok.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.