3,9 százalékra csökkent a munkanélküliség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A második negyedévben 0,6 százalékpontos éves csökkenés nyomán 3,9 százalékra csökkent a munkanélküliség – közölte a KSH.

Májusban a munkanélküliek száma 189 ezer volt, az egy évvel korábbinál 26 ezerrel, az áprilisinál 22 ezerrel kevesebb. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,6 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második negyedévben a 15-74 éves munkanélküliek átlagos létszáma 198 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt, 0,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 0,2 százalékponttal, 12,4 százalékra nőtt. Az összes munkanélküli közel egyötöde a fiatalok köréből került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,7 százalékos volt, megegyezett az egy évvel korábbival, míg az 55-74 éveseké 0,7 százalékponttal, 3,1 százalékosra emelkedett.

Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz, 47 ezerrel az előző hónaphoz képest, és elérte a 4 millió 607 ezret – közölte szintén kedden a KSH.

munkanélküliségA foglalkoztatottak számának 55 ezres emelkedéséhez a munkanélküliek számának 26 ezres csökkenése mellett a munkaerőpiacon jelen lévő aktív népesség létszámának 29 ezres emelkedése is hozzájárult. A munkaerőpiactól távol maradó inaktív 15-74 éves népesség létszáma 79 ezerrel csökkent a korosztály lélekszámának 50 ezres csökkenésével együtt, ennyivel csökkent a KSH által számított potenciális munkaerőtartalék, ami 365 ezerre volt tehető májusban.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 72,6 százalékos volt, ami az áprilisi értéknél 0,7 százalékponttal, a tavaly májusinál 1,6 százalékponttal magasabb volt.

A második negyedévben a foglalkoztatottak 4 millió 594 ezeres átlagos létszáma 44 ezerrel volt több, mint az előző év azonos időszakában. Az elsődleges munkaerőpiacon 65 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt, a közfoglalkoztatottak száma 4 ezerrel, a külföldön dolgozóké 17 ezerrel csökkent.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája egy év alatt 0,6 százalékponttal, 27,6 százalékra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 86,2 százalékra, az 55-64 éves idősebbeké 2,9 százalékponttal, 61,4 százalékra nőtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.