4,0 százalékos volt a munkanélküliségi ráta márciusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkanélküliek száma 194 ezer volt, 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban, viszont 19 ezerrel kevesebb a februárinál. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal 4,0 százalékra emelkedett, az előző havihoz képest 0,4 százalékponttal csökkent.

Idén a január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer volt, 42 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,5 százalékos értéke 0,9 százalékponttal meghaladta a tavalyi első negyedévit.

Kétszer annyi nő lett munkanélküli, mint férfi

A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 2,4 százalékponttal, 13,6 százalékra nőtt. Az összes munkanélküli közel ötöde a fiatalok köréből került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 4,0 százalékra, az 55-74 éveseké 1,1 százalékponttal, 3,3 százalékra emelkedett.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 14 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt, míg a munkanélküli nők száma 28 ezerrel, munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal, 4,9 százalékosra emelkedett.

munkanélküliségi

A munkakeresés átlagos időtartama 9,1 hónap volt, a munkanélküliek 26,4 százaléka legalább egy éve keresett állást.

Nyugat- és Közép-Dunántúlon a legalacsonyabb a munkanélküliség

A munkanélküliségi ráta Észak-Alföldön volt a legmagasabb, 7,3 százalék. Az előző év azonos időszakához képest Dél-Dunántúl kivételével minden régióban nőtt a ráta értéke, a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékponttal Dél-Alföldön. Jelentősen, egyaránt 1,4 százalékponttal növekedett a munkanélküliség szintje Pest régióban (3,8 százalék) és Észak-Magyarországon (5,7 százalék). A munkanélküliség Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb (2,3, illetve 2,4 százalék).

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint márciusban 303 631 álláskeresőt tartottak nyilván, a januári 8000-es és a februári 3500-as emelkedés után már csak 1400-zal nőtt, az előző havihoz mérve. Idén áprilisban csökkent először a regisztrált álláskeresők száma csaknem 16 ezerrel és ezzel majdnem 3 ezerrel süllyedt a múlt év végi szint alá és 88 ezer 500-zal csökkent a tavaly júniusi csúcsponthoz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.