400-500 ezren távmunkában dolgoznak Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szükség volt a távmunka törvényi szabályozására, mert velünk fog maradni ez a foglalkoztatási forma, amelyben jelenleg is 400-500 ezer ember dolgozik az országban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor.

Az érintett dolgozók egyharmada csak távmunkában dolgozik, kétharmaduk alkalmazásánál viszont vegyes megoldás született, így három vagy négy napot a munkahelyen töltenek, miközben kettő, illetve egy napot távmunkában dolgoznak – mondta az államtitkár az M1 aktuális műsorában.

A távmunka törvényi szabályozása azt jelenti, hogy a távmunka a munkaadó és a munkavállalói írásbeli megállapodásán alapul. Az otthoni munkavégzésnél felmerülnek bizonyos költségek, eddig ennek az elszámolási rendje nagyon bonyolult volt. A mostani szabályozással azonban az a korrekt döntés született, hogy ezekre a költségekre a mindenkori minimálbér 10 százaléka elszámolható.

távmunkában

Bodó Sándor felidézte, a járványt megelőző időszakban nem volt hagyománya Magyarországon a távmunkának, az alkalmazottak körülbelül 2 százaléka – 80-90 ezer ember – dolgozott ebben a formában. A járvány megjelenése után viszont a magyar munkaerőpiac bizonyos szereplői – ott ahol erre lehetőség volt – napok alatt álltak át a távmunkára, ezáltal megmaradt az emberek a munkahelye és a cégek is tovább tudtak működni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Augusztusban 4,0 százalék volt a munkanélküliségi ráta

A munkanélküliek száma 2023 augusztusában 195 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt. 2023 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 709 ezerre emelkedett, a férfiak körében 22 ezer fős növekedés, a nőknél 10 ezres csökkenés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. szeptember 28.

Háromszáz új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán a LEGO

A LEGO mintegy 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, illetve a napelemparkját is bővíteni fogja és geotermikus projektet tervez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán.