45,6 milliárdot fordít az állam megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az országban 375 olyan cég van, amely ilyen munkavállalókat foglalkoztat. A tartós fogyatékossággal élők száma meghaladja a 30 ezret – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán hétfőn.

A papírcsomagoló termékeket gyártó, 36 embert foglalkoztató ongai műhely értéket teremt, az általuk előállított termékeket mindenki megtalálhatja az áruházak polcain – mondta a politikus.

A kormány számára kiemelten fontos, hogy a mostani járvány idején is fenntartsa a mindennapok normális működését és megőrizze a munkahelyeket. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására külön odafigyelnek. Közülük ma Magyarországon több mint 150 ezer embernek van állása, az elmúlt tíz évben 18 százalékról 44 százalékra nőtt a foglalkoztatási ráta, „jó az út, amelyen járunk” – mondta.

Fülöp Attila szólt arról is, hogy az állam  továbbra is – a koronavírus-járvány idején is – támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Most 45,6 milliárd forint értékben írtak ki erre pályázatot. Az országban 375 olyan cég van, amely ilyen munkavállalókat foglalkoztat. A tartós fogyatékossággal élők száma meghaladja a 30 ezret – ismertette az államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 16.

A diákok foglalkoztatásánál is kell munkaszerződést kötni

A diákok foglalkoztatásánál is írásban megkötött munkaszerződésre van szükség, amelyben meg kell határozni az alapbért és a munkakört, ezen felül célszerű, de nem kötelező rögzíteni a munkaviszony időtartamát, a munkavégzés helyét és a napi munkaidőt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.