A foglalkoztatottak háromnegyede már bejár dolgozni – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A home office visszaszorulóban, a munkahelyükre bejárók aránya viszont a júniusi 67 százalékról 73 százalékra emelkedett júliusban. Az InfoTandem infografikája.

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések a legtöbb magyarországi cég életét is közvetlenül befolyásolták. Sok helyütt visszafogták vagy épp szüneteltették a működést, illetve ahol volt rá mód, az eddiginél jóval nagyobb teret engedtek az otthonról történő munkavégzésnek. Munkaügyi szempontból a tavasz egyik kulcsszava kétségkívül a home office volt.

home officeA korlátozásokat fokozatosan oldották fel. Vidéken előbb enyhült a szigor, míg a fővárosban a nyár legelején még érvényben voltak a járványügyi megszorítások. Júliusra viszont az egész ország területén megszűntek a nagyobb korlátozások (bár például a maszkviselés több helyütt továbbra is kötelező), így a GKI Gazdaságkutató Zrt. elérkezettnek látta az időt egy karantén utáni lakossági kutatásra. Ez elsősorban azt igyekezett feltérképezni, hogy az alkalmazottak hogyan dolgoznak a koronavírus járványt követő időszakban.

Az 1000 fős, reprezentatív mintán lefolytatott felmérés során júniusban 657-en, júliusban pedig 582-en válaszoltak a kérdésekre. Az eredmény azt igazolta, hogy a második nyári hónapban érdemben megindult a visszarendeződés a foglalkoztatásban, legalábbis ami annak szervezeti jellegét illeti. A munkahelyükre bejárók aránya a korábbi kétharmadról 73 százalékra emelkedett, miközben a távmunkában dolgozóké egyötödről 14 százalékra mérséklődött.

A fennmaradó hányadon belül a fizettet szabadságon lévők súlya 1,5 százalék körüli maradt, s az állásidejüket töltők aránya is alig változott (3-ról 2,5 százalékra). A részállású munkavállalók részesedése ugyanakkor 2 százalékponttal emelkedett, elérve a 9 százalékot. A fizetés nélküli szabadságot töltők aránya érezhetően csökkent (1,5-ról 0,4 százalékra), s 0,4 százalék számolt be arról, hogy épp a felmondási idejét tölti.

Foglalkoztatási típusok alapján júliusban a szakmunkások döntő többsége, 91 százaléka már bejárt munkahelyére, s a vezetők 87 százaléka is visszaállt a napi szintű irodai jelenlétre. Legnagyobb arányban a diplomások tudják megoldani a távmunkát, 30 százalék még a második nyári hónapban is így dolgozott, miközben 63 százalékuk járt be. Utóbbit illetően a vállalkozóként dolgozó foglalkoztatottak mutattak még hasonlóan alacsony arányt (61 százalékot), köztük volt viszont a legmagasabb az állásidejüket töltők súlya: elérte a 17 százalékot. Fizetett szabadságon viszont leginkább – 5 százaléknyian – a vezetők vannak.

Kiemelendő még, hogy a betanított és szakmunkások körében igen magas arányban találhatók jelenleg részmunkaidős foglalkoztatottak: csaknem egynegyedük nyilatkozott így. Ugyanez az egyéb szellemi foglalkoztatottaknál jelenik még meg viszonylag magas arányban: 15 százalékuk dolgozik részidőben.


Kapcsolódó cikkek

2020. március 20.

Infografika: A járványkamrák feltöltése

A fogyasztók világszerte aktívan töltik fel a szükségkészleteiket a koronavírus-járvány hatására, ami a kereskedelmet is felforgatja. Az InfoTandem infografikája.
2020. július 17.

Az élelmiszerek drágultak leginkább – infografika

Júniusban átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az élelmiszerekért viszont csaknem 8 százalékkal kellett többet fizetni. Az InfoTandem infografikája.
2020. június 5.

Gazdasági bűnözés: élen az ügyfélcsalások – infografika

A gazdasági bűnözésről készített friss globális felmérés alapján a vállalatok 35 százaléka tapasztalt ügyfelek által elkövetett csalást az elmúlt 24 hónapban. A PwC megelőző, 2018-as kutatása során még csak 29 százalékos volt ez az arány, ám a legnagyobb mértékben épp az ügyfélcsalások szaporodtak meg azóta, így mostanra átvették a vezetést. Közvetlenül utánuk a kiberbűnözés következik, […]