A magyarok tizede kap 13. havi fizetést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar munkavállalók 14 százaléka kap 13. havi fizetést novemberi, illetve decemberi fizetése mellé, átlagosan 332 ezer forintot, jellemzően a nagyobb tőkével működő, külföldi magántulajdonú vállalatoknál – derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből.

A felmérésben 48 ezren vettek részt a www.fizetesek.hu oldalon található kérdőív kitöltésével.

A 13. havi fizetésnél fontos szempont a cég nagysága: a kevesebb mint 50 embert foglalkoztatóknál az alkalmazottak csupán 11 százaléka kapja ezt a bónuszt, átlagosan 300 ezer forintot. Az 50-250 dolgozóval rendelkező cégeknél már az alkalmazottak 15 százaléka számíthat átlagosan 345 ezer forintra, azoknál a munkaadóknál pedig ahol a munkavállalók száma meghaladja az ezret, már az alkalmazottak 20 százaléka kap 13. havi fizetést, átlagosan 365 ezer forintot.

A felmérés regionális bontásban is vizsgálta ezt a plusz juttatást. Nagy a különbség a főváros és a többi régió között, minden második válaszadó Budapesten kapja a juttatást, 9 százalékuk Győr-Moson-Sopron megyében, 5 százalékuk pedig Pest megyei munkaadónál dolgozik. Az érték is a fővárosban a legmagasabb, itt a 13. havi fizetésben részesülők átlagosan 373 600 forintot kapnak, Fejér megyében 357 700 forintot, Komárom-Esztergom megyében 325 500 forintot, Veszprém megyében pedig átlagosan 321 000 forintot.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2022. július 4.

Munkavédelmi és munkaügyi kampányt indított a Technológiai és Ipari Minisztérium

Kommunikációs kampány indult a munkáltatók és munkavállalók munkavédelmi és munkaügyi tudatosságának növelése érdekében, a Technológiai és Ipari Minisztérium Iparért és Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárságon megvalósuló GINOP-5.3.7–VEKOP-17-2017-00001 „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése” című kiemelt projekt keretében. A Random Trip, Wolfie és Miki357 közreműködésével zajló kampány ősz végéig fut.

2022. július 4.

A munkaviszony jogellenes megszüntetése és a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége

Egy friss bírósági ítéletben megállapításra került, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként járó kártérítés összegének számításánál figyelembe kell venni, ha a munkáltató sikeresen bizonyítja azt, hogy a károsult munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetését követően nem tett eleget az adott helyzetben elvárható kárenyhítési kötelezettségének. Az alábbi cikkben az ügy részleteit ismertetjük.

2022. július 1.

Kósa Lajos az atipikus foglalkoztatási formákat méltatta

Egy modern gazdaság nem nélkülözheti az olyan atipikus és rendkívül rugalmas foglalkoztatási formákat, amelyeket a szövetkezetek kínálnak – mondta az Országos Szövetkezeti Tanács újraválasztott elnökeként a fideszes politikus.