Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A friss szabályozási változásokra is tekintettel a jelen cikk a munkaerő-kölcsönzés látszatának megteremtésével összefüggő visszaélések adójogi tapasztataival foglalkozik – nem tárgya a munkaerő-kölcsönzés vállalkozási, megbízási szerződéssel történő leplezése.
A foglalkoztatási szabályok betartása, valamint azok adózási vonzatának (bejelentés, bevallás, adó- és járulékfizetés) vizsgálata kapcsán az állami adó- és vámhatósági (NAV) ellenőrzések többek között
találkoznak.
Az adóhatóság előtt ismeretlen volta miatt a be nem jelentett foglalkoztatás feltárására sok esetben „véletlenül”, helyszíni ellenőrzések során kerül sor, emellett a vonatkozó eljárás indulhat bejelentés alapján is.
Az adóhatóság rendelkezésére álló adatszolgáltatások alapján az álfoglalkoztatás gyanús esetek, így a fiktív munkaerő-kölcsönzés is az „irodai” adóellenőrzések (az egyes adónemekkel összefüggő kötelezettségek teljesítését érintő vizsgálatok) tárgyát képezik, melyeket kiegészítenek a tényállás tisztázása érdekében végzett helyszíni eljárások.
Természetesen előfordulhat olyan eset is, hogy az adóhatóság a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálja helyszíni ellenőrzése során, és a helyszínen munkát végző alkalmazottak nyilatkozatai alapján – miszerint korábban az adózó alkalmazottai voltak – vizsgálja az adó- és járulékfizetési kötelezettségek teljesítését.
Amíg a valós munkaerő-kölcsönzés elsődleges indoka a gazdasági észszerűség (üzleti szempontok: versenyhelyzet, piaci igényekhez igazodó termelés, költségek csökkentése stb.), addig a nem valós (fiktív) munkaerő-kölcsönzési konstrukció elsődleges célja jogosulatlan adóelőny szerzése. Ez utóbbira
kerül sor.
Ebben az esetben tehát nem arról van szó, hogy egy valós szerződéses konstrukció alapján kerül az adózó kedvezőbb adójogi helyzetbe, hanem éppen ellenkezőleg, egy csak névleg fennálló jogviszony alapján próbál jogtalan módon adóelőnyre szert tenni.
Lényeges, hogy az adókijátszás nem csak az általános forgalmi adónemhez kötött, hanem az érinti az adott gazdasági tartalomhoz, illetve jogviszonyhoz (jelen esetben a munkaviszonyhoz) köthető egyéb adó-, illetve járuléknemmel összefüggő adókötelezettségeket is.
A fiktív munkaerő-kölcsönzés egyik jellemzője, hogy – a be nem jelentett foglalkoztatástól, illetve a munkaviszony leplezésétől eltérően – ebben az esetben megtörténik a munkaviszony bejelentése, tehát ebből a szempontból a foglalkoztatók látszólag jogszerűen járnak el. A bejelentett munkaviszony egyrészt vonzó az álláskeresők számára, másrészt az adókijátszásban résztvevők arra számítanak, hogy az adókötelezettség „teljesítésével” nem hívják fel magukra az adóhatóság figyelmét.
A gyakorlati problémát nem is a munkaviszony látenciája, valamint – a fiktív számlás, úgynevezett áfacsalásos ügyektől eltérően – nem az okozza, hogy nincs gazdasági teljesítés (termelés, illetve szolgáltatásnyújtás). A munkavállalók tényleges munkavégzésének ugyanis van gazdasági eredménye, de mivel az más viszonylatban valósul meg, ezért az adóhatóságnak azt kell megállapítania, hogy a munkaviszony ténylegesen mely felek között áll fenn.
Rendeltetésszerű jogalkalmazás esetén ugyanis a munkaviszony a kölcsönbeadó munkáltató és a kölcsönzött munkavállaló között jön létre, a dolgozók tehát a kölcsönbeadó saját személyi állományába tartoznak.
Az adóhatóság azonban az ellenőrzések során több esetben megállapította, hogy a munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződések színleltek voltak. A hatóság azt tapasztalta ugyanis, hogy aktuálisan egy csak egy papíron létező látszólagos munkajogi kapcsolat áll fenn, mivel a tényleges munkaviszony szereplői a kölcsönvevő és a kölcsönzött munkavállaló voltak, és ennek megfelelően a kölcsönbeadó csak névlegesen, a munkaerő-kölcsönzés látszatát keltve nyújtott szolgáltatást, ami formálisan megteremtette az általános forgalmi adó levonási (visszaigénylési) jog gyakorlásának feltételeit.
Egyedi sajátossága ezen ügyeknek, hogy a felek egy munkaszerződés alapján, de csak papíron létrejött munkaviszonnyal kívánnak elrejteni a hatóságok elől egy ténylegesen fennálló másik munkaviszonyt (speciális álfoglalkoztatás). Egy „hagyományos” álfoglalkoztatás esetén ugyanis egy polgári jogi (például megbízási) vagy egy adójogi (katás) jogviszony mögé bújtatják el a munkaviszonyt.
A fiktív munkaerő-kölcsönzés, ami nem új jelenség a magyar munka- és adójogi gyakorlatban, a munkaviszony áttelepítésével (a munkaerő „átjelentésével”), majd annak „visszakölcsönzésével” valósul meg. Jellemzője a fiktív számlázási láncolatok tudatos felépítése.
A hosszabb, több szintű láncolatok – az áfacsalásos ügyekhez hasonlóan – az adóhatósági ellenőrzések megnehezítését, és a jogi felelősség el-, illetve áthárítását szolgálják. A kölcsönvevők ugyanis – az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatára és az ezt követő kúriai ítélkezési gyakorlatra hivatkozva – rendre azzal védekeznek, hogy ők a velük közvetlen kapcsolatban nem álló fél magatartásáért felelősségre nem vonhatók, a jogellenes tevékenységről nem tudtak, illetve nem tudhattak, arra ráhatással nem lehettek.
A munkaviszony álcázása során a munkáltató papíron elbocsátja dolgozóit, tehát a munkaviszonyt megszüntetik, s a dolgozókat látszólag a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozás, vagy annak alvállalkozása alkalmazza tovább. Ezt az állományt kölcsönzi ki, illetve vissza – szintén csak papíron – a korábbi foglalkoztató, most már mint kölcsönvevő. A foglalkoztatotti létszám tehát mindkét oldalon hirtelen, egyszerre nagymértékben megváltozik.
Jogszabály ugyan nem tiltja sem az alvállalkozók igénybevételét, sem a „visszafoglalkoztatást”, azaz a korábban a kölcsönvevőnél foglalkoztatott munkavállalók kölcsönzött munkavállalóként történő foglalkoztatását, de értelemszerűen ezek csak a jogintézmény rendeltetésszerű alkalmazása esetén minősülnek jogszerűnek.
Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a munkáltatónak be kell jelentenie az adóhatóság felé a foglalkoztatott, illetve 2012. január 1-jétől a kölcsönvevőnek a munkaerő-kölcsönzési szerződéssel érintett munkavállaló nevét is (ez utóbbit az aktuális, jelenleg 21TMUNK adatlapon). A bejelentés teljesítése esetén tehát az adóhatóság értesül a munkaerő mozgásáról, illetve mozgatásáról. (A kölcsönvevői bejelentési kötelezettség előírásának kifejezett célja az ellenőrzés, valamint az ellenőrzésre történő kiválasztás hatékonyságának növelése volt.)
A látszólagos kölcsönzés során a „korábbi” munkáltató tájékoztatja (utasítja) a dolgozókat, hogy a továbbiakban más lesz a (jogi) munkáltatójuk.
A jóhiszemű kölcsönzött munkavállalók mindebből tényleges csupán annyit észlelnek, hogy új munkaszerződést kapnak, amit esetleg nem is személyesen vesznek át, hanem csak postai úton kézbesítik számukra, illetve esetleg a munkabérük utalására más számláról kerül sor. Ezen új munkaszerződés alapján azonban mindössze a munkáltató elnevezése változik meg [sőt a személyi összefonódások miatt előfordulhat, hogy az ügyvezető(k) személye részben vagy egészben azonos], a munkakör (ellátandó feladatok), a munkaeszközök (pl. gyártósor, munkaruházat), a foglalkoztatás helyszíne (pl. gyár, őrzendő objektum), a feladatok (pl. termelés, őrzés-védelem) ellátására ténylegesen utasítást adó személye változatlan marad.
Ezen esetekben a munkáltatói jogkör gyakorlása a valóságban nem oszlik meg a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő munkáltató között, azt ténylegesen kizárólag a szerződés szerinti kölcsönvevő gyakorolja.
A munkavállalók többnyire tudomásul veszik ezt a – munkáltatói utasítás következtében előálló – kényszerhelyzetet. Az ellenőrzések során ugyan ritkán nyilatkoznak kifejezetten úgy, hogy nem volt szándékuk munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződét kötni, azonban az általuk leírt tényleges állapot alapján igencsak kérdéses, hogy a munkaszerződés megkötéséhez is szükséges szabad akarat-elhatározás megvolt-e.
Az ellenőrzéssel érintett munkáltatók arra tekintettel szokták sérelmezni az adóhatóság munkavállalókat érintő nyilatkoztatásait, hogy a feltett kérdések irányított jellegűek voltak. Ez abból a szempontból helytálló, hogy a kérdések a munkaerő-kölcsönzéssel összefüggő visszaélések széles körű ellenőrzési tapasztalatai alapján kerülnek összeállításra, ennek megfelelően a vizsgálatok a rendeltetésellenes joggyakorlás során felmerülő tipikus jellemzők jelenlétére, illetve azok hiányára irányulnak.
Ennek a hatékony tényállás-tisztázási eszköznek az alkalmazása érthetően nem érdeke a munkaerő-kölcsönzést nem rendeltetésszerűen alkalmazó személyeknek. Nem véletlen egybeesés, hogy ugyanakkor éppen e személyek szoktak jogi képviselőik útján rendszeresen arra hivatkozni, hogy az adóhatóság nem tisztázta teljes körűen a tényállást.
A munkaerő kölcsönbeadók közötti „pörgetéséről”, számlázási csalásokról, fantomcégekről és jogszerűtlen személyi összefonódásokról a munkaerő-kölcsönzés terén itt olvashat.
A cikk szerzője dr. Bokor Csaba, a NAV jogi és felügyeleti szakfőigazgatója, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója.
