A munkaidő szabályozása a környező országokban I.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Német – Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2015-ös konjunktúrajelentése szerint az új Mt.-vel fémjelzett 2012-es munkajogi reform növelte a munkáltatók elégedettségét. A jelentés szerint jól állunk a hazai munkaerő képzettsége tekintetében. A munkaerőköltséget illetően is jobbak a mutatóink a régiós átlagnál, szinte már csak Romániában és Bulgáriában olcsóbb a foglalkoztatás.

A jelen cikkel induló sorozatunkban arra a kérdésre fókuszálunk, hogy a munkaidő szervezésére vonatkozó hazai szabályok egyszerűbbek, rugalmasabbak-e, nagyobb mozgásteret biztosítanak-e a munkáltatóknak, mint a környező országok vonatkozó szabályai.


A munkaidőre, a munkaidő beosztására vonatkozó szabályok jelentősége

A munkaidőre, a munkaidő beosztására vonatkozó szabályokról az a közkeletű vélekedés, hogy a munkajognak ez a legbonyolultabb része, amelyet mélységében igazán csak azok értenek, akik a napi gyakorlatban ténylegesen foglalkoznak vele. Ugyan a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) megalkotásakor az volt az egyik fontos üzenet, törekvés, hogy a munkaidőre vonatkozó szabályok egyszerűbbek legyenek, a piac által támasztott követelményeknek jobban megfeleljenek. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a meghirdetett célkitűzés csak részben valósult meg. Az Mt. munkaidőre-pihenőidőre vonatkozó XI. fejezete valamelyest valóban egyszerűsítette a jogalkalmazók, főként a munkáltatók életét, azonban számos új értelmezési kérdést is felvetett.

Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy a munkaidő szervezése, az arra vonatkozó jogszabályi előírások nem csak a munkaviszony alanyai, illetve a munkaügyi szakemberek számára bírnak jelentőséggel. A szabályozás rugalmassága, a piaci igényeknek való megfelelés ugyanis hazánk versenyképességére is befolyást gyakorol.

A jelen írással útjára indított cikksorozatunk arra a kérdésre keresi a választ, hogy a jelenleg hatályos magyar szabályozás mely ponton mutat azonosságot, illetve mely pontokon különbözik a szomszédos országok – így Csehország, Románia – vonatkozó szabályozásához képest, és milyen következtetések vonhatók le a kelet-közép-európai és a német modell összehasonlítása alapján.

Az uniós jog, mint összekötő kapocs

Az egyes országok jogának összehasonlítása során rögtön az elején fontos leszögezni, hogy alapvetően európai uniós tagállamokat vizsgálunk. Ebből következően tehát – jóllehet egységes európai munkajogról távolról sem beszélhetünk – az uniós jognak való megfelelési kötelezettség okán bizonyos kérdésekben az egyes országok szabályozásának feltétlenül egyeznie kell, vagy minimum nagyfokú hasonlóságot kell mutatnia.

Ide kapcsolódóan a témakörünk szempontjából fontos megemlíteni a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, az Európai Parlament és Tanács 2003/88/EK irányelvét, amely minimumkövetelményeket állít fel a munkaidőre, munkaidő-beosztásra vonatkozó tagállami szabályok kialakítása számára.

A magyar szabályozás keretei, főbb jellemzői

Magyarországon a munkaidőre, pihenőidőkre, munkaidő-beosztására vonatkozó szabályokat – mint ahogyan arra a fentiekben már utaltunk – alapvetően az Mt. XI. fejezete rögzíti. Ez tehát az a törvényi keret, amely a felek mozgásterét, az egyedi megállapodások lehetőségét, egyben a kollektív szerződések szabályozási körét is kijelöli.

Az Mt. 86.§ – 91.§ meghatározza azoknak a fogalmaknak a pontosabb tartalmát, amelyet a törvény a munkaidő-pihenőidő témakörben használ, és amelyekhez az egyes előírások értelmezésekor visszanyúlhat a jogalkalmazó.

E körben megemlítendő, hogy a törvény – a vonatkozó európai uniós szabályokkal összhangban – munkaidőnek a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó időt tekinti, ideértve a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenységre fordított időt.

Nem munkaidő ugyanakkor tipikusan a munkaközi szünet, közismertebb nevén ebédszünet, illetve a lakóhelyről a munkahelyre utazás, illetve a hazautazás időtartama sem (Mt. 86.§).

Fontos továbbá, hogy a magyar szabályozás a napi 8 órás általános teljes napi munkaidőből, valamint a munkaidő heti öt napra, hétfőtől péntekig való beosztásából (általános munkarend) indul ki.  Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is ez tehát a kiindulási, számítási alap. [Mt. 92.§ (1) bek.; 97.§ (2) bek.].

Ehhez képest az elrendelhető munkaidő napi maximuma a napi 12 óra, amely feletti munkavégzésre a munkavállaló túlóra címén sem kötelezhető. A heti maximum a 48 óra, amelynek munkaidő-keret esetén a keret átlagában kell teljesülnie. Megjegyzendő továbbá, hogy a törvény az egy napra minimálisan beosztandó munkaidőt is meghatározza. Ennek mértéke – teljes munkaidős foglalkoztatás esetén – négy óra (Mt. 99.§).

Az Mt. a munkaidő egyenlőtlen beosztására is lehetőséget teremt és ebben a tekintetben a munkáltató számára meglehetősen nagy mozgásteret biztosít. Ilyen atipikusnak tekinthető munkaidő-beosztás a munkaidő-keret, és a jelenleg hatályos Mt. által bevezetett elszámolási időszak.

A törvény alapvető szemlélete szerint a munkaidő megszervezése – a munkaidő beosztása, a pihenőidők kijelölése, szabadság időpontjának a meghatározása – alapvetően a munkáltató joga és egyben kötelessége. A felek megállapodása, illetve kollektív szerződés a munkáltató számára a törvény által biztosított mozgásteret bővítheti. Így például a felek megállapodhatnak arról, hogy az életkor után járó pótszabadságot a munkáltató a tárgyévet követő év végéig kiadhatja, vagy kollektív szerződésben az éves szinten elrendelhető túlóra mérték 300 órára emelhető.

A környező országok szabályozási rendszere

A szomszédos országokban – hasonlóan a hazai szabályozáshoz – önálló törvény szól a munkaviszonyról, a munkaviszony alanyaira vonatkozó speciális szabályokról, és a munkaidő a törvény egy fejezetét képezi.

Csehországban például 2006-ban született meg a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve (262/2006. sz. törvény), amelynek IV. része foglalkozik a munkaidő-pihenőidő témakörrel. A törvényhez több végrehajtási rendelet kapcsolódik, amelyek az egyes témakörökben a részletszabályokat rögzítik.

Fontos különbség azonban a magyar szabályozási modellhez képest, hogy a kollektív szerződés megkötésére irányuló eljárásról külön törvény rendelkezik (2/1991. sz. törvény). Megjegyzendő, hogy a kollektív szerződések elsősorban a közszférában jellemzőek, a versenyszférában csak a nagyobb cégek esetében játszanak szerepet. Kisebb társaságokra vonatkozóan jellemzően nem köttetnek kollektív szerződések Csehországban sem.

A román szabályozási modell is nagyon hasonló a fentiekhez. Itt is létezik önálló Munka Törvénykönyve, az 53/2003. sz. törvény, amely 2011-ben több ponton módosult. A munkaidőre-pihenőidőre vonatkozó szabályokat a törvény III. fejezete tartalmazza.

Romániában is külön törvény szól a szociális párbeszédről (62/2011. sz. törvény), amelynek VII. fejezete foglalkozik a kollektív szerződésekkel, rögzíti a kollektív szerződések megkötésére vonatkozó főbb előírásokat.

Lényeges, hogy több szinten – munkáltatói, munkáltatói szövetségek szintjén, illetve ágazati szinten – is köthető kollektív szerződés, az azonban csak egyedi munkáltatói szinten bír kötelező erővel. Megjegyzendő, hogy ez alól a 21 fő alatti munkavállalói létszámmal működő cégek kivételt képeznek.

Romániában számos munkáltató, illetve szektor (pl. kereskedelem, fuvarozás, építőipar stb.) vonatkozásában született az elmúlt években kollektív szerződés, országos szintű, kötelező érvényű kollektív szerződés ugyanakkor nem jött létre, mint ahogyan hazánkban sem létezik ilyen típusú, a munkáltatók széles körére kiterjedő kollektív megállapodás.

A fentiek alapján tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy a vizsgált közép-kelet európai tagállamokban a munkaidőre vonatkozó szabályokat kötelező erővel alapvetően törvény, illetve annak végrehajtási rendeletei határozzák meg. A kollektív szerződések szerepe csekélyebb ehhez képest.

A német szabályozás alapjai

A német szabályozási modell több tekintetben eltér a fentiektől, amely nyilvánvalóan adódik az egyes országok, illetve gazdaságuk méreteinek a különbségeiből is, illetve azok részben történeti, kulturális okokkal is magyarázhatók.

Németországban nem általában a munkajog területére tartozó életviszonyokról, hanem magáról a munkaidőről is önálló törvény rendelkezik (1.7.1994. ArbZG), amelyet a vonatkozó európai uniós irányelvek (93/104/EK irányelv, 2003/88/EK irányelv) rendelkezéseinek megfelelőn 1994 óta többször módosítottak.

A munkaidő, elrendelhető túlórák, illetve azok díjazása körében a tarifaszerződések tartalmaznak egy-egy szektorra vonatkozóan részletes előírásokat, illetve mögöttes szabályként a Polgári Törvénykönyv (BGB) szabályai alkalmazandók.

A német modellben tehát a felek közötti megállapodások e tekintetben is nagy jelentőséggel bírnak, és a munkaidő mértékére, beosztására vonatkozóan elsősorban ezekben találhatunk részletes előírásokat.

Hasonlóságok és különbségek a munkaidő alapjait illetően

Általánosságban elmondható, hogy a napi, heti munkaidő, illetve az elrendelhető napi, heti maximum tekintetében szinte egyező a szabályozás a vizsgált tagállamokban. Mint ahogyan az a kiindulási alap is minden ország jogában tetten érhető, miszerint a munkaidő beosztása alapvetően a munkáltató jogkörébe tartozó kérdés.

A részletszabályokban elmélyedve azonban már számos különbségre bukkanhatunk. Jelentős eltérések mutatkoznak például az elrendelhető túlórák, azok jogi előfeltételei, díjazása tekintetében. Lényeges különbségeket találhatunk továbbá a rugalmas munkaidő-beosztási lehetőségek között is. A hazánkban ismert munkaidő-keret, elszámolási időszak fogalmakat például egyik vizsgált ország joga sem használja, tartalmilag azonban léteznek hasonló jogintézmények.

A cseh, román és német jogról az anyagot szolgáltatta:

Michaela Semelova LL.M. ügyvéd (Csehország)

Magos Szilárd Szabolcs LL.M. ügyvéd (Románia)

Stephan Kuletzki ügyvéd, munkaügyi szakjogász (Németország)

 

A munkaidőre, a munkaidő beosztására vonatkozó szabályok jelentősége

A munkaidőre, a munkaidő beosztására vonatkozó szabályokról az a közkeletű vélekedés, hogy a munkajognak ez a legbonyolultabb része, amelyet mélységében igazán csak azok értenek, akik a napi gyakorlatban ténylegesen foglalkoznak vele. Ugyan a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) megalkotásakor az volt az egyik fontos üzenet, törekvés, hogy a munkaidőre vonatkozó szabályok egyszerűbbek legyenek, a piac által támasztott követelményeknek jobban megfeleljenek. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a meghirdetett célkitűzés csak részben valósult meg. Az Mt. munkaidőre-pihenőidőre vonatkozó XI. fejezete valamelyest valóban egyszerűsítette a jogalkalmazók, főként a munkáltatók életét, azonban számos új értelmezési kérdést is felvetett.

Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy a munkaidő szervezése, az arra vonatkozó jogszabályi előírások nem csak a munkaviszony alanyai, illetve a munkaügyi szakemberek számára bírnak jelentőséggel. A szabályozás rugalmassága, a piaci igényeknek való megfelelés ugyanis hazánk versenyképességére is befolyást gyakorol.

A jelen írással útjára indított cikksorozatunk arra a kérdésre keresi a választ, hogy a jelenleg hatályos magyar szabályozás mely ponton mutat azonosságot, illetve mely pontokon különbözik a szomszédos országok – így Csehország, Románia – vonatkozó szabályozásához képest, és milyen következtetések vonhatók le a kelet-közép-európai és a német modell összehasonlítása alapján.

Az uniós jog, mint összekötő kapocs

Az egyes országok jogának összehasonlítása során rögtön az elején fontos leszögezni, hogy alapvetően európai uniós tagállamokat vizsgálunk. Ebből következően tehát – jóllehet egységes európai munkajogról távolról sem beszélhetünk – az uniós jognak való megfelelési kötelezettség okán bizonyos kérdésekben az egyes országok szabályozásának feltétlenül egyeznie kell, vagy minimum nagyfokú hasonlóságot kell mutatnia.

Ide kapcsolódóan a témakörünk szempontjából fontos megemlíteni a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, az Európai Parlament és Tanács 2003/88/EK irányelvét, amely minimumkövetelményeket állít fel a munkaidőre, munkaidő-beosztásra vonatkozó tagállami szabályok kialakítása számára.

A magyar szabályozás keretei, főbb jellemzői

Magyarországon a munkaidőre, pihenőidőkre, munkaidő-beosztására vonatkozó szabályokat – mint ahogyan arra a fentiekben már utaltunk – alapvetően az Mt. XI. fejezete rögzíti. Ez tehát az a törvényi keret, amely a felek mozgásterét, az egyedi megállapodások lehetőségét, egyben a kollektív szerződések szabályozási körét is kijelöli.

Az Mt. 86.§ – 91.§ meghatározza azoknak a fogalmaknak a pontosabb tartalmát, amelyet a törvény a munkaidő-pihenőidő témakörben használ, és amelyekhez az egyes előírások értelmezésekor visszanyúlhat a jogalkalmazó.

E körben megemlítendő, hogy a törvény – a vonatkozó európai uniós szabályokkal összhangban – munkaidőnek a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó időt tekinti, ideértve a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenységre fordított időt.

Nem munkaidő ugyanakkor tipikusan a munkaközi szünet, közismertebb nevén ebédszünet, illetve a lakóhelyről a munkahelyre utazás, illetve a hazautazás időtartama sem (Mt. 86.§).

Fontos továbbá, hogy a magyar szabályozás a napi 8 órás általános teljes napi munkaidőből, valamint a munkaidő heti öt napra, hétfőtől péntekig való beosztásából (általános munkarend) indul ki.  Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is ez tehát a kiindulási, számítási alap. [Mt. 92.§ (1) bek.; 97.§ (2) bek.].

Ehhez képest az elrendelhető munkaidő napi maximuma a napi 12 óra, amely feletti munkavégzésre a munkavállaló túlóra címén sem kötelezhető. A heti maximum a 48 óra, amelynek munkaidő-keret esetén a keret átlagában kell teljesülnie. Megjegyzendő továbbá, hogy a törvény az egy napra minimálisan beosztandó munkaidőt is meghatározza. Ennek mértéke – teljes munkaidős foglalkoztatás esetén – négy óra (Mt. 99.§).

Az Mt. a munkaidő egyenlőtlen beosztására is lehetőséget teremt és ebben a tekintetben a munkáltató számára meglehetősen nagy mozgásteret biztosít. Ilyen atipikusnak tekinthető munkaidő-beosztás a munkaidő-keret, és a jelenleg hatályos Mt. által bevezetett elszámolási időszak.

A törvény alapvető szemlélete szerint a munkaidő megszervezése – a munkaidő beosztása, a pihenőidők kijelölése, szabadság időpontjának a meghatározása – alapvetően a munkáltató joga és egyben kötelessége. A felek megállapodása, illetve kollektív szerződés a munkáltató számára a törvény által biztosított mozgásteret bővítheti. Így például a felek megállapodhatnak arról, hogy az életkor után járó pótszabadságot a munkáltató a tárgyévet követő év végéig kiadhatja, vagy kollektív szerződésben az éves szinten elrendelhető túlóra mérték 300 órára emelhető.

A környező országok szabályozási rendszere

A szomszédos országokban – hasonlóan a hazai szabályozáshoz – önálló törvény szól a munkaviszonyról, a munkaviszony alanyaira vonatkozó speciális szabályokról, és a munkaidő a törvény egy fejezetét képezi.

Csehországban például 2006-ban született meg a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve (262/2006. sz. törvény), amelynek IV. része foglalkozik a munkaidő-pihenőidő témakörrel. A törvényhez több végrehajtási rendelet kapcsolódik, amelyek az egyes témakörökben a részletszabályokat rögzítik.

Fontos különbség azonban a magyar szabályozási modellhez képest, hogy a kollektív szerződés megkötésére irányuló eljárásról külön törvény rendelkezik (2/1991. sz. törvény). Megjegyzendő, hogy a kollektív szerződések elsősorban a közszférában jellemzőek, a versenyszférában csak a nagyobb cégek esetében játszanak szerepet. Kisebb társaságokra vonatkozóan jellemzően nem köttetnek kollektív szerződések Csehországban sem.

A román szabályozási modell is nagyon hasonló a fentiekhez. Itt is létezik önálló Munka Törvénykönyve, az 53/2003. sz. törvény, amely 2011-ben több ponton módosult. A munkaidőre-pihenőidőre vonatkozó szabályokat a törvény III. fejezete tartalmazza.

Romániában is külön törvény szól a szociális párbeszédről (62/2011. sz. törvény), amelynek VII. fejezete foglalkozik a kollektív szerződésekkel, rögzíti a kollektív szerződések megkötésére vonatkozó főbb előírásokat.

Lényeges, hogy több szinten – munkáltatói, munkáltatói szövetségek szintjén, illetve ágazati szinten – is köthető kollektív szerződés, az azonban csak egyedi munkáltatói szinten bír kötelező erővel. Megjegyzendő, hogy ez alól a 21 fő alatti munkavállalói létszámmal működő cégek kivételt képeznek.

Romániában számos munkáltató, illetve szektor (pl. kereskedelem, fuvarozás, építőipar stb.) vonatkozásában született az elmúlt években kollektív szerződés, országos szintű, kötelező érvényű kollektív szerződés ugyanakkor nem jött létre, mint ahogyan hazánkban sem létezik ilyen típusú, a munkáltatók széles körére kiterjedő kollektív megállapodás.

A fentiek alapján tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy a vizsgált közép-kelet európai tagállamokban a munkaidőre vonatkozó szabályokat kötelező erővel alapvetően törvény, illetve annak végrehajtási rendeletei határozzák meg. A kollektív szerződések szerepe csekélyebb ehhez képest.

A német szabályozás alapjai

A német szabályozási modell több tekintetben eltér a fentiektől, amely nyilvánvalóan adódik az egyes országok, illetve gazdaságuk méreteinek a különbségeiből is, illetve azok részben történeti, kulturális okokkal is magyarázhatók.

Németországban nem általában a munkajog területére tartozó életviszonyokról, hanem magáról a munkaidőről is önálló törvény rendelkezik (1.7.1994. ArbZG), amelyet a vonatkozó európai uniós irányelvek (93/104/EK irányelv, 2003/88/EK irányelv) rendelkezéseinek megfelelőn 1994 óta többször módosítottak.

A munkaidő, elrendelhető túlórák, illetve azok díjazása körében a tarifaszerződések tartalmaznak egy-egy szektorra vonatkozóan részletes előírásokat, illetve mögöttes szabályként a Polgári Törvénykönyv (BGB) szabályai alkalmazandók.

A német modellben tehát a felek közötti megállapodások e tekintetben is nagy jelentőséggel bírnak, és a munkaidő mértékére, beosztására vonatkozóan elsősorban ezekben találhatunk részletes előírásokat.

Hasonlóságok és különbségek a munkaidő alapjait illetően

Általánosságban elmondható, hogy a napi, heti munkaidő, illetve az elrendelhető napi, heti maximum tekintetében szinte egyező a szabályozás a vizsgált tagállamokban. Mint ahogyan az a kiindulási alap is minden ország jogában tetten érhető, miszerint a munkaidő beosztása alapvetően a munkáltató jogkörébe tartozó kérdés.

A részletszabályokban elmélyedve azonban már számos különbségre bukkanhatunk. Jelentős eltérések mutatkoznak például az elrendelhető túlórák, azok jogi előfeltételei, díjazása tekintetében. Lényeges különbségeket találhatunk továbbá a rugalmas munkaidő-beosztási lehetőségek között is. A hazánkban ismert munkaidő-keret, elszámolási időszak fogalmakat például egyik vizsgált ország joga sem használja, tartalmilag azonban léteznek hasonló jogintézmények.

A cseh, román és német jogról az anyagot szolgáltatta:

Michaela Semelova LL.M. ügyvéd (Csehország)

Magos Szilárd Szabolcs LL.M. ügyvéd (Románia)

Stephan Kuletzki ügyvéd, munkaügyi szakjogász (Németország)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.