Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy friss bírósági ítéletben megállapításra került, hogy a munkavállaló nyugdíjas státusza önmagában megalapozza az indokolás nélküli munkáltatói felmondás lehetőségét függetlenül attól, hogy ahhoz a munkáltatónak milyen érdeke fűződik. Az alábbi cikkben az ügy részleteit ismertetjük.
Az ügyben (BH2022. 20.) a felperes autóbuszvezetőként dolgozott alperesnél. A felperes a nyugdíjkorhatár elérését követően rövidesen újból határozatlan idejű munkaszerződést kötött alperessel és munkaköre továbbra is autóbuszvezető volt. A cégnél több nyugdíjas munkavállaló is dolgozott a felpereshez hasonló kondíciókkal, de a vezetőség tervbe vette, hogy „fiatalítja” az állományt. Ebben a szellemben végül több munkavállaló munkaviszonya szűnt meg; jellemzően a munkavállalók részéről érkezett a felmondás vagy a felek közös megegyezése nyomán lett vége a jogviszonynak. Felperes esetében is megszűnt a munkaviszony, azonban arra végül munkáltatói felmondás alapján került sor azt követően, hogy felperes a neki felajánlott közös megegyezést nem fogadta el. A munkáltató felmondását nem indokolta meg, tekintettel a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 66. § (9) bekezdésére, miszerint a munkáltató a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül.
Ezen előzményeket követően a felperes munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva jogviszonya helyreállítását és a neki járó cafeteria juttatást és év végi jutalmának kifizetését kérte keresetében. Álláspontja szerint a felmondás kiváltó oka ténylegesen életkora volt, amelyet alátámaszt, hogy alperes több idősebb korú munkavállaló munkaviszonyát is megszüntette ebben az időszakban.
Felperes az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § (1) bekezdés o) pontja szerinti védett tulajdonságára – vagyis életkorára – hivatkozott. Ezen túlmenően keresetében az év végi jutalmának és cafetéria juttatásának megtérítését is kérte, tekintettel arra, hogy azt rajta kívül a többi dolgozó mind megkapta.
Alperes ellenkérelmében felperes keresetének elutasítását kérte, mert álláspontja szerint az Mt. 66. § (9) bekezdése lehetőséget teremt a nyugdíjas korú munkavállaló munkaviszonyának indokolás nélküli felmondással való megszüntetésére. Az irányadó gyakorlat alapján pedig a munkaviszony ilyen módon történő megszüntetése nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, hiszen arra maga az Mt. ad lehetőséget. A jutalom kifizetése kapcsán alperes arra hivatkozott, hogy a jutalom nem tekinthető bérkiegészítésnek, mert annak kiosztásáról diszkrecionális jogkörében eljárva dönt a munkáltató. A cafeteria iránti igény elutasítását pedig azért kérte, mert a munkáltatónál hatályban lévő szabályzat nem teszi lehetővé az utolsó munkában töltött hónapot követő időszakra cafeteria juttatását.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes munkaviszonyát helyreállította és az alperest elmaradt munkabér, jutalom és választható béren kívüli juttatás megfizetésére kötelezte. A bíróság álláspontja szerint a felperes keresetében nem a nyugdíjazás miatti indokolás nélküli felmondást támadta, hanem az életkorára tekintettel történt megkülönböztetést.
Az alperes az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezett. A fellebbezés folytán eljáró ítélőtábla az elsőfokú ítéletét részben megváltoztatta és a keresetet elutasította. A másodfok szerint a felmondás – az Mt. 66. § (9) bekezdésével összhangban – alakilag jogszerű volt. Az ítélőtábla álláspontja szerint a jogszabályi felhatalmazásra tekintettel nem lehet életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek tekinteti, ha a munkáltató a nyugdíjasnak minősülő munkavállaló munkaviszonyát indokolás nélkül, felmondással szünteti meg. A másodfok szerint a jogalkotó mintegy kiemelte a nyugdíjas munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését az általános szabályok alól, mivel ez a státusz önmagában alapozza meg a felmondás lehetőségét függetlenül attól, hogy arra a munkáltató milyen elhatározása alapján került sor. Ennek alapján a jogviszony(ok) megszüntetése történhet a „fiatalítás” érdekében is.
A felperes felülvizsgálati kérelmére eljáró Kúria rögzítette, hogy az ügy tárgya lényegében az egyenlő bánásmód követelményének megtartottsága a nyugdíjas státuszra tekintettel történő indokolás nélküli felmondás esetén. A Kúria megállapította, hogy a bíróságoknak azt is értékelniük kellett, hogy az Mt. 66. § (9) bekezdésében foglalt szabályozás önmagában kizárja-e az egyenlő bánásmód követelményének megsértését.
A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság a kúriai és európai uniós ítélkezési gyakorlatra is helyesen hivatkozott. Ebben körben külön kiemelte a Mfv.II.10.450/2018. számú ítéletét, amelyben elvi éllel fejtette ki, hogy „mivel a munkáltató a nyugdíjasnak minősülő munkavállalónak indokolás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyát, azt nem lehet a jogszabályi felhatalmazásra figyelemmel életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek tekinteni, mivel a nyugdíjjogosultság azon túl, hogy annak feltétele a meghatározott életkor elérése, azt is jelenti, hogy a munkavállaló jogosult lesz egy biztos jövedelemre, amiből a megélhetését fedezi”. A Kúria helyesnek ítélte meg a másodfoknak az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatára való hivatkozását, amelyből az az általános következtetés vonható le, hogy a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000. november 27-i 2000/78/EK irányelv 6. cikk (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely lehetőséget ad az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérés lehetőségére foglalkoztatáspolitikai vagy munkaerő-piaci célkitűzés elérése érdekében, amennyiben a cél elérésének eszközei megfelelőek és szükségesek.
A Kúria rögzítette, hogy az eljárások során az alperes mindvégig azt állította, hogy szervezetében a korcsoportok szerinti arányos és kiegyensúlyozott megoszlásra törekedett. A felperes által felhozott, ezzel ellentétes indokok pedig nem igazolták, hogy a munkáltató felmondása életkori diszkriminációt valósított volna meg, mert egyébként az alperesi döntések mögött az állomány fiatalításának igénye állt. A felülvizsgálat a kifizetésekre nem terjed ki, tekintettel arra, hogy felperes kérelmében ezek kapcsán felülvizsgálat alapjául szolgáló jogszabálysértést nem jelölt meg. A Kúria ezen előzményekre tekintettel a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
