A munkavállalók harmada túlképzett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar munkavállalók harmada állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához képest, a vállalatok 38 százalékánál mégis hiány várható a magasabb szintű képesítést igénylő munkakörökben – derül ki a Randstad személyzeti tanácsadó felméréséből.


Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. Az idén nyáron Magyarországon összesen 4.455, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

A magyar munkavállalók többsége a végzettségének megfelelő munkakörben dolgozik, a felmérésben résztvevők 31 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy túlképzett a jelenlegi munkaköréhez képest, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy „aluliskolázott”.

A magyar adatok nagyban hasonlítanak a régió többi országának eredményéhez, a túlképzettek aránya csak a szlovákoknál magasabb, 55 százalék – olvasható a felmérésben. A válság által jobban érintett államokban azonban még ennél is többen gondolják úgy, hogy a végzettségüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak: a spanyoloknál például 64, a görögöknél pedig 69 százalék nyilatkozott így.

A felmérésben részt vevő magyarok 67 százaléka mondta, hogy olyan területen dolgozik, amely illik a végzettségéhez, és a megkérdezettek szerint ez a kollégáik többségére is igaz. Ugyanakkor a munkavállalók válaszai alapján csak a munkaadók harmada támogatja megfelelően az alkalmazottak továbbképzését, és mindössze a cégek negyede kínál kielégítő karrierlehetőséget.

Többet szeretne tudni az új Munka Törvénykönyvéről, a vállalati képzésekről ?

Az összes Rodin-konferenciát itt találja.

Munkajogi e-kommentár – Online kommentár az új Munka Törvénykönyvéhez – aki most rendeli meg a Munkajogi E-kommentárt, 50 százalékos kedvezménnyel jelentkezhet a Rodin vidéki képzseire.

A CompLex Kiadó friss munkajogi kiadványai:

A Randstad kutatása szerint a cégek 46 százalékának okoz nehézséget a megfelelő ember kiválasztása egy-egy új pozícióra. Ez főként a magasabb végzettséget igénylő munkakörökben jellemző, az alacsonyabb szintű képesítéssel betölthető állásokra a vállalatok 84 százaléka könnyen talál új munkaerőt. A munkáltatók 38 százaléka válaszolta azt, hogy három éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan képzett munkaerőből.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

Így ne legyünk vezetők: a nyolc leggyakoribb menedzsment-hiba

Azt mondják, a menedzsment olyan, mint a gyereknevelés: mindenképp elrontjuk, a kérdés, hogy mennyire és hogyan. Ám aki belátja, hogy nem hibátlan és képes az önreflexióra, az valódi változást érhet el a csapata és önmaga számára. Barbara Stöttinger, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) dékánja összegyűjtött nyolc tipikus hibás vezetői stílust, és az alternatívákat is.

2023. június 6.

Munkavégzés éjszaka

Számos kutatás bizonyította, hogy az éjszakai munkavégzés rendkívüli fizikai és mentális megterhelést jelent az alkalmazottak számára. A hazai és az uniós szabályozás számos garanciális és védelmi szabályt fogalmaz meg, amellyel kompenzálni kívánja az érintett dolgozókat. Az alábbi cikkben ezeket a rendelkezéseket tekintjük át, különös tekintettel az éjszakai munkavégzés fogalmára, valamint elrendelésének és díjazásának speciális szabályaira.

2023. június 5.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagy sikerű „Az év felelős foglalkoztatója” díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfőn közleményében.