Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásra számos speciális szabály vonatkozik. A munkaviszony megszüntetése is egy olyan terület, ahol az általánostól eltérő szabályokat kell alkalmaznunk, amelyek célja egyrészt a munkaviszonyban részt vevő három szereplő jogosultságainak és kötelezettségeinek elhatárolása, másrészt a munkaerő-kölcsönzés rugalmasságának biztosítása a munkáltató által történő munkaviszony-megszüntetés könnyebbé és olcsóbbá tételével.
Munkaerő-kölcsönzés esetén annak ellenére, hogy a munkavállaló a kölcsönvevő részére végez munkát, a munkaviszony a kölcsönbeadó és a munkavállaló között áll fenn. Ehhez igazodva a munkaviszony létesítése és megszüntetése a kölcsönbeadó jogosultsága, a kölcsönvevő nem a munkaviszony, csupán a kikölcsönzés megszüntetésére jogosult. Amennyiben pedig a munkaviszony megszüntetését a munkavállaló kívánja, az erre vonatkozó jognyilatkozatot a kölcsönbeadó munkáltatóval, és nem a kölcsönvevővel kell közölnie [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 220. § (6) bekezdés].
Az általános szabályok szerint a munkáltató a munkaviszony felmondással történő megszüntetését indokolni köteles, amely indok lehet a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok [Mt. 66. § (1)-(2) bekezdés]. Az indokolás során meg kell felelni a világosság, valósság és okszerűség követelményeinek [Mt. 64. § (2) bekezdés], így annak jogszerű megfogalmazása sokszor nem könnyű feladat. Munkaerő-kölcsönzés esetén azonban a kikölcsönzés megszűnése olyan, a munkáltató működésével összefüggő oknak minősül, amely a jogszerű felmondás lehetőségét önmagában megalapozza [Mt. 220. § (1) bekezdés]. Ez a kölcsönzött munkavállaló munkaviszonyának egyoldalúan történő megszüntetését jelentősen leegyszerűsíti, hiszen a jogszerű felmondáshoz elegendő annak tényszerű leírása, hogy a kikölcsönzés milyen időpontban szűnt meg, a jogszerűség igazolásához pedig ennek a ténynek a bizonyítása. Ezen indok esetében nincs szükség tehát például annak igazolására, hogy a munkáltató nem is tudta volna máshova kölcsönbe adni a munkavállalót a kikölcsönzés megszűnését követően. Ettől függetlenül azonban természetesen lehetőség van arra, hogy a munkaviszony egyéb, a fent felsoroltakkal összefüggő okkal indokolva kerüljön felmondásra.
A felmondást nemcsak a felmondási indok ilyen konkrét, jogszabályban történő megjelölése teszi könnyebbé és olcsóbbá, de az is, hogy munkaerő-kölcsönzés esetén a felmondási idő a szokásos minimálisan harminc nap helyett csupán tizenöt nap [Mt. 220. § (2) bekezdés]. Ez a tizenöt napos felmondási idő fix, nem növekszik attól függően, hogy a munkavállaló mennyi időt töltött munkaviszonyban a kölcsönbeadó munkáltatónál. A rövidebb felmondási idő azonban nemcsak a munkáltató által közölt felmondásra, de a munkavállalói felmondásra is vonatkozik. A tekintetben azonban, hogy a felmondási időt munkavégzéssel kell-e tölteni, már nem mindegy, melyik fél kívánja egyoldalúan megszüntetni a munkaviszonyt. A munkáltató felmondása esetén ugyanis a munkavállaló a felmondási idő teljes egészére mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, hacsak a felek nem állapodtak meg ettől eltérően, tehát a felmondási idő egy részének vagy egészének kötelező ledolgozásában [Mt. 220. § (3) bekezdés]. Kiemelendő, hogy ilyen eltérő megállapodást kizárólag a felek megállapodása tartalmazhat, kollektív szerződés a felmondási idő hosszára és ez ehhez kapcsolódó, munkavégzés alóli mentesülés esetére vonatkozóan is csak a munkavállalók javára térhet el a jogszabályban foglaltaktól [Mt. 222. § (2) bekezdés b) pont].
Az azonnali hatályú felmondás a munkaerő-kölcsönzés esetében nehézségekbe ütközhet a szigorú határidők és a munkaviszony háromszereplős volta okán. Ezeket a problémákat azonban speciális szabályok oldják fel: amennyiben a munkavállaló kívánja azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyt, arra akkor is lehetősége van, ha az arra okot adó kötelezettségszegést, magatartást akár a kölcsönbeadó, akár a kölcsönvevő tanúsítja [Mt. 220. § (4) bekezdés]. Munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetén a határidők tekintetében az általános szabályok az irányadóak. A munkáltatói azonnali hatályú felmondásra csakúgy, mint bármely más munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat megtételére, a kölcsönbeadó munkáltató jogosult. Tekintettel azonban arra, hogy az azonnali hatályú felmondásra okot adó körülmény legtöbbször a kölcsönvevőnél, és nem a kölcsönbeadónál következik be, a határidők tekintetében az általános szabályoktól eltérően kell eljárni. Ekkor a kölcsönvevő kötelessége, hogy a munkavállaló kötelezettségszegéséről az arról való tudomásszerzéstől számított öt napon belül írásban tájékoztassa a kölcsönbeadó munkáltatót, akinek az azonnali hatályú felmondás jogának gyakorlására nyitva álló tizenöt napos határideje csak ennek a tájékoztatásnak a közlésével kezdődik [Mt. 220. § (5) bekezdés].
Szintén a kölcsönbeadó munkáltató által történő egyoldalú munkaviszony-megszüntetést teszi egyszerűbbé és olcsóbbá az a szabály, amely szerint a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó rendelkezéseket munkaerő-kölcsönzés esetében nem kell alkalmazni; továbbá, amely szerint a végkielégítésre való jogosultság alapja nem a teljes munkaviszonyban, csupán az utolsó kikölcsönzésben eltöltött időtartam [Mt. 222. § (4)-(5) bekezdés].
