A német nők is sokkal kevesebbet keresnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Németországban az egyik legnagyobb a nemek közötti bérkülönbség az Európai Unióban: a nők fizetése csaknem negyedével elmarad a férfiak fizetésétől – közölte a német statisztikai hivatal az Egyenlő Díjazás Napja alkalmából.


A nők átlagos bruttó órabére 2013-ban 15,56 euró volt, ami 22 százalékkal kisebb a férfiak 19,84 eurót kitevő átlagos órabérénél. Az ország nyugati részén az országos átlagot meghaladó mértékű, 23 százalékos az eltérés, a volt NDK területén viszont jóval kisebb az egyenlőtlenség, a bérkülönbség csupán 8 százalékos.

Az úgynevezett nemek közötti bérszakadék (Gender Pay Gap) mélysége nem változott lényegesen az utóbbi években, a rendszeres adatfelvétel 2006-os kezdete óta minden évben 22 vagy 23 százalék volt a különbség országos szinten.

Az eltérés legfőbb oka, hogy a nők jellemzően alacsonyabb bérezésű munkakörökben dolgoznak, és gyakrabban foglalkoztatják őket részmunkaidőben, mint a férfiakat. Ugyanakkor a nők akkor is kevesebbet keresnek, amikor ugyanazt a munkát végzik, mint a férfiak; azonos beosztásban 7 százalékos a fizetéskülönbség a Destatis szerint.

A kormány egy sor intézkedést tervez a nők hátrányának megszüntetésére. A munkaügyi minisztérium külön törvénycsomagot készít az igazságos bérezésért, egyebek között rögzítik, hogy a munkaadónak kötelező ismét teljes munkaidőben foglalkoztatnia a szülési szabadságról visszatérő nőket, ha ez a kívánságuk.

Az Egyenlő Díjazás Napja „mozgóünnep”, mindig arra a napra teszik, amelyiktől számítva a nők – a férfiakhoz képest – már nem ingyen dolgoznak, hanem pénzt keresnek munkájukkal. Az EU egészét tekintve a bérkülönbség 16,4 százalékos, ami azt jelenti, hogy a nők a férfiak fizetéséhez viszonyítva 59 napig dolgoznak ingyen. Ezért az Európai Bizottság február 28-án tartotta meg az Egyenlő Díjazás Napját, amellyel a női munkavállalók hátrányos helyzetére igyekeznek felhívni a figyelmet.

Az új Ptk.: amit egy munkajogásznak tudnia kell – szakmai előadássorozat

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! A teljes előadássorozat ára magában foglalja az áprilisban megjelenő új Kommentár a Munka törvénykönyvéhez című kiadványt.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt

A 22 százalékos különbséggel Németország az uniós rangsor alján áll, csak Ausztriában és Észtországban nagyobb – 23, illetve 30 százalékos – a nemek közötti fizetési szakadék. Az élen Szlovénia áll 3 százalékkal, a második helyen Málta és Lengyelország áll 6 százalékkal. Magyarország a lista alsó harmadában foglal helyet, a nemek közötti bérszakadék 20 százalékos a Destatis kimutatása szerint.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.