A pályakezdők harmadával kevesebbet keresnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek – derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb összesítéséből. A 17 és 25 év közötti, egy évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók havi bruttó átlagbére 162 ezer forint, míg az országos átlag bruttó 221 ezer.


A Workania megvizsgálta, hogy a hazai pályakezdő fiatalok milyen bérezésre számíthatnak.

Az általános iskolát végzett fiatalok átlagosan bruttó havi 117 ezer forint kezdő fizetést kapnak. A szakközépiskolát végzettek 118 ezer forintra, az érettségivel rendelkező pályakezdők átlagosan 133 ezer forintra számíthatnak. Az OKJ képzést végzett dolgozók esetében az átlag havi 141 ezer forint adózás előtt. A frissdiplomás pályakezdők lehetőségei egy fokkal jobbak: a főiskolai végzettséggel rendelkezők átlagosan 224 ezer forintot, az egyetemi végzettséggel rendelkezők 235 ezer forintot keresnek a végzettség megszerzését követő első évben.

A kutatók megvizsgálták azt is, hogy szakmai tapasztalat nélkül mely területeken vannak a fiataloknak kecsegtető fizetési kilátásaik.

Ez alapján a bankügy fizet a legjobban, itt a pályakezdők átlag 256 ezer forintot keresnek. Ezt a gyógyszeripar, valamint az IT területe követi 247, illetve 246 ezer forinttal. A közgazdaság, pénzügy és könyvelés továbbra is jól fizet a fiatalok körében is, itt 225 ezer forint az átlag. Ezenkívül a vegyipar, az elektrotechnika és energetika tudja megközelíteni a havi 200 ezer forintos bért a fiataloknál.

A három legrosszabbul fizetett terület a pályakezdők esetében is az oktatás, képzés, tudomány, kutatás (bruttó 123 ezer forint), a vendéglátóipar és idegenforgalom, valamint az egészségügy és szociális ellátás (bruttó 128 ezer forint).

Pozíciószintek szerinti összehasonlítás alapján a menedzserek és középvezetők pályakezdőként is már legalább 250 ezer forintot keresnek, a műszaki szakemberek és mérnökök 208 ezer forintra számíthatnak, az adminisztratív munkakörben és irodai alkalmazottként dolgozók fizetése 156 ezer forint, míg a segédmunkásoké havi bruttó 110 ezer – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.